Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.
Több jogsértést is felderített Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) adatai alapján.
Szerző: Vya
itt:
Külföld, Lengyelország
Több mint hatvanezer háztartás maradt áram nélkül a Lengyelországban hétfő este óta tomboló vihar miatt, hét ember megsérült, a szél háztetőket rongált meg és fákat döntött ki.
Vegyesen változtak a fontosabb nyugat-európai indexek szerdán tőzsdenyitáskor.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,46 pontos csökkenéssel, 31 868,05 ponton nyitott szerdán.
Kissé növekvő forgalomra és fél százalék körüli emelkedésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.
Gyermek és felnőtt közönségével együtt búcsúztatja az óévet a pécsi Bóbita Bábszínház pénteken, a "Szárnyas malac napon".
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az Európai Unióban továbbra is az új menekültügyi eljárás egységesítését és a kvótarendszert készítik elő, ebből is látszik, hogy az EU nehezen tanul és nehezen von le következtetéseket.
A vállalkozásoknak jelentős megtakarítást eredményező három határidő jár le az év utolsó napján: december 31-ig választható a kisadózók tételes adója (kata) és a kisvállalati adó (kiva), illetve az alanyi mentesség az áfában. Emellett a pénztárgéphasználatra újonnan kötelezetteknek is az év utolsó n
A kereskedelmi és iparkamara munkájára a jövőben is a kiszámíthatóság, a korrektség lesz a jellemző, az idei kamarai választások után létrejött új testületek folytatni fogják a korábbi évek gyakorlatát - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a köztestület évzáró re
A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban:
Szerző: Vya
itt:
Életmód, 18+, Egészségügy, Egészség
Magyarországon később diagnosztizálják a daganatos betegségeket, mint az EU más országaiban!
