Az olasz sajtó azt firtatja, miért nem utasították ki Amrit az országból

Az európai iszlamista terroristák útja Olaszországon keresztül vezet - írta az Il Giornale című olasz napilap csütörtökön, arra keresve választ, hogy a berlini merényletek elkövetésével gyanúsított tunéziai állampolgárságú Anis Amrit, aki 2011-től Olaszországban börtönben is ült, miért nem tudták vi

MSZP: a nyugdíjasok fele nem kapja meg karácsonyra az Erzsébet-utalványt

Az MSZP-s Korózs Lajos szerint a nyugdíjasok fele nem fogja megkapni karácsonyra az Erzsébet utalványt.

Novák Katalin: a kormány támogatja az egyszülős családokat

A kormány támogatja az egyszülős családokat, nem elítélni, hanem segíteni kell az ilyen családokat és az egy szülő által nevelt gyermekeket - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Intenzív forgalom várható a röszkei és a csanádpalotai határátkelőnél

Az ünnepek közeledtével folyamatosan intenzív forgalom várható a röszkei és a csanádpalotai határátkelőnél egészen január közepéig - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Az MNB szerint a növekedés élénkülését elsősorban a fogyasztás bővülése idézi elő

Jövőre a növekedés élénkülését elsősorban a fogyasztás bővülése idézi elő, amiben döntő szerepet játszik a minimálbér-emelés és a garantált bérminimum növekedése, ebből fakadóan a lakosság rendelkezésére álló jövedelem emelkedése, emellett a beruházások is érdemben bővülhetnek - mondta Balatoni And
A falu, ahol emberek helyett madárijesztők laknak

A falu, ahol emberek helyett madárijesztők laknak

A japánok mindig híresek voltak fura találmányaikról, elképzeléseikről.

Nézőpont: Merkelnek változtatnia kell a politikáján

A berlini merénylet jó alap lehet arra, hogy Angela Merkel német kancellár radikálisan változtasson bevándorláspolitikáján - mondta a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Varga: nincs szükség bűvésztrükkreVarga: nincs szükség bűvésztrükkre

A 310-315-ös sávban mozgó forint picit gyengébb annál, mint amire a Nemzetgazdasági Minisztérium számított, de ez az árfolyam nem befolyásolja az államadósság csökkenését, nincs szükség bűvésztrükkre - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban.

Elemzők: az ünnepek miatt visszafogott forgalom, oldalazás várható

Visszafogott forgalomra, kisebb elmozdulásra, oldalazásra számítanak a közelgő ünnepek miatt a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

NGM: megjelent az első két pályázat Pest megye fejlesztésére

Csaknem 5 milliárd forint keretösszeggel megjelent az első két pályázati felhívás, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Pest megye célzott fejlesztését szolgáló 80 milliárd forintos támogatási program részeként hirdet meg - közölte Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért fel

Az egyik halálos áldozat izraeli

Izraeli halálos áldozata is van a három nappal ezelőtti berlini gázolásos merényletnek - közölte csütörtök reggeli híradásában az izraeli tízes tévécsatorna.

Csányi: új országba is beléphet az OTP 2017-ben

Az OTP-csoport hamarosan több akvizíciót is bejelenthet, elképzelhető, hogy a bank jövőre egy új országba is belép - mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban.