Rangadót nyert a Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia hazai pályán 2-0-ra legyőzte az eddigi listavezető Soroksár csapatát a labdarúgó NB II vasárnapi, 20. fordulójában.

Az orosz hadsereg szerint is betört az IÁ Palmürába

Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet fegyveresei újabb támadást indítottak a szíriai Palmüra város ellen és betörtek a lakónegyedekbe - közölte vasárnap az orosz hadsereg szíriai megbékélési központja.

Tóth László továbbra is az Európai Cselgáncs Szövetség elnökségében

Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke további négy évig tagja lesz az európai szövetség (EJU) hattagú elnökségének

Szabó László is bronzért küzdhet

A 80 kilogrammos kötöttfogású Szabó László elveszítette elődöntőjét, így - Barka Emeséhez (60 kg) hasonlóan - a bronzéremért léphet szőnyegre a nem olimpiai súlycsoportok budapesti birkózó-világbajnokságának vasárnap esti programjában, melyben a szabadfogású Gulyás Zsombor nem lesz érdekelt, miután

Feljelentést tesz az RMDSZ SMS-ben terjedő magyarellenes üzenetek miatt

Feljelentést tesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ismeretlen tettes ellen a rendőrségen a választások napján SMS-ben terjedő magyarellenes üzenetek miatt - mondta az MTI-nek Kovács Péter, a szövetség ügyvezető elnöke.

Mavir: tíz éven belül 5300 megawatt erőművi kapacitást kell létesíteni

A magyar villamosenergia-rendszer teljesítőképességének megtartása érdekében a következő egy évtized alatt legalább mintegy 5300 megawatt erőművi kapacitást kell létesíteni, tizenöt év alatt pedig valamivel több mint 7000 megawattot - vélik a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zr

Alacsony a részvétel a macedóniai előrehozott parlamenti választáson

Egyelőre alacsony a részvétel a vasárnapi macedóniai előrehozott parlamenti választáson, 10 óráig a választásra jogosultak 9,49 százaléka adta le voksát.

A kisebbik osztrák kormánypárt a szabadságpárttól történő elhatárolódásra törekszik

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a legnagyobb vetélytársa az osztrák Néppártnak (ÖVP), és a következő választáson mindent meg kell tenni azért, hogy ne az FPÖ elnöke legyen a kancellár - mondta Reinhold Mitterlehner alkancellár, az ÖVP elnöke egy vasárnapi lapinterjúban. Jelenleg az FPÖ a legnépszerűb
Templom omlott a hívőkre istentisztelet közben Nigériában 18+

Templom omlott a hívőkre istentisztelet közben Nigériában 18+

Megrázó tragédia történt Nigériában, ahol a hívőkre omlott a templom istentisztelet közben.
Új cselgáncsszabályok: négyperces férfi mérkőzések, eltörlik a jukót

Új cselgáncsszabályok: négyperces férfi mérkőzések, eltörlik a jukót

Januártól új szabályokat vezet be a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF), melyek értelmében egyebek között a nőiekhez hasonlóan a férfi mérkőzések is négy percre rövidülnek.

Soltész Miklós: a kormány segíti az egyházak kezdeményezéseit

A kormány segíti a magyarországi egyházak kezdeményezéseit - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap Győrben.

Semjén Zsolt szolidaritását fejezte ki a kopt keresztény közösség felé

Szolidaritását fejezte ki vasárnap Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a kopt keresztény közösség felé a kairói terrortámadás miatt.