A brit védelmi miniszter szerint a Nyugat nem tekintheti egyenlő partnernek Oroszországot.
A kormány segíti a magyarországi egyházak kezdeményezéseit - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap Győrben.
Ifjabb Dobrovitz József a harmadik helyen végzett vasárnap a négyesfogathajtók világkupa-sorozatának genfi állomásán, míg apja, Dobrovitz József ötödik lett.
Az MSZP szerint a budapestieket senki nem képviseli ma Magyarországon, ezért saját magukat kéne képviselniük.
Megkezdődött a konduktív pedagógia szakembereinek, szakmai szervezeteinek, valamint a rokon szakmákban dolgozó specialisták világtalálkozója Budapesten.
Fa Nándor már a top 10-ben halad a Dél-Indiai-óceánon a nyolcadik Vendeé Globe földkerülő vitorlásversenyen.
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek, 18+, Egészség
Egy 13 éves oregoni kislány saját maga fejlesztett ki egy találmányt, amivel a sebek gyorsabban gyógyulhatnak.
A közalkalmazotti státuszban dolgozó, jellemzően állami és önkormányzati fenntartású intézmények 20 ezer 174 dolgozójára terjedhet ki a 2017. január 1-jén induló kulturális bérfejlesztési program - mondta Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára vasárnap B
Kedden délután adják át a közönség által odaítélt Arany Medál díjat: az elismerést Halász Judit, Márton András, Osváth Judit, Thuróczy Szabolcs színművész, Németh Gábor író és Till Attila műsorvezető, filmrendező veheti át a Bethlen Téri Színházban.
Szerző: Vya
itt:
Külföld, Olaszország
Paolo Gentilonit hívatta magához Sergio Mattarella olasz államfő vasárnap fél egyre, ez azt jelenti, hogy az eddigi külügyminiszter kap miniszterelnöki és kormányalakítási felkérést.
Az előző héten elfogadott huszonhat indítvány után további huszonnyolc előterjesztésről szavaz az Országgyűlés a következő két napban, várhatóan idei utolsó ülésén.
Egy ember meghalt, ketten súlyosan, ketten könnyebben sérültek meg, amikor két autó ütközött a 62-es út seregélyesi elkerülő szakaszán - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-vel.
