Brit védelmi miniszter: a Nyugat nem tekintheti Oroszországot egyenlő partnernek

Sir Michael Fallont a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában arról faggatták, hogy a brit kormány miként viszonyul a megválasztott következő amerikai elnök, Donald Trump kormányának várható személyi összetételéhez.

A riporter felvetette, hogy Trump állítólagos külügyminiszter-jelöltjének, Rex Tillersonnak, az Exxon Mobil olajipari konglomerátum elnök-vezérigazgatójának kiterjedt oroszországi üzleti kapcsolatai vannak, annak idején ellenezte az Oroszország elleni szankciókat, és Vlagyimir Putyin orosz elnöktől Barátság-érdemrendet is átvett. Fallon kijelentette: nem kívánja kommentálni Trump személyi döntéseit, de vannak ügyek, amelyekről tárgyalni kell Oroszországgal.



Ezek közé tartozik a Nyugat és Moszkva feszült viszonyának enyhítése, annak elmagyarázása, hogy a NATO haderő-átcsoportosításainak célja az atlanti szövetség kelet-európai tagjainak megnyugtatása, és Oroszországot rá kell bírni arra is, hogy vesse latba befolyását azokban a térségekben - mindenekelőtt Szíriában -, amelyekre komoly befolyással bír.

"Folyamatosan kérjük Oroszországot, hogy használja fel e befolyását a (szíriai) polgárháború megállítására, arra, hogy segítsen nekünk Szíria újjáépítésében egy plurális kormány vezetésével, amely minden szíriait képvisel" - tette hozzá a brit védelmi miniszter. Michael Fallon szerint azonban ez nem jelentheti azt, hogy a Nyugat egyenlő partnerként kezeli Oroszországot, mivel Oroszország a Nyugat stratégiai vetélytársa.

A brit kormány már korábban is tett nyílt utalást arra, hogy jelenleg nem lát lehetőséget az Oroszországhoz fűződő viszony rendezésére. Boris Johnson külügyminiszter, aki a minap a Királyi Külügyi Intézet - londoni székháza után közkeletű nevén a Chatham House - hallgatósága előtt vázolta a konzervatív párti brit kormány külpolitikai törekvéseit, előadásában kijelentette: Nagy-Britannia ragaszkodik az Oroszország elleni szankciók érvényesítéséhez a Krím-félsziget megszállása, valamint a Kelet-Ukrajna elleni háborúban viselt orosz felelősség miatt, és a leghatározottabban elítéli Oroszország részvételét a szíriai Aleppó elpusztításában.

A brit külügyminiszter szerint ezek azok az okok, amelyek miatt jelenleg nem lehet normalizálni a kapcsolatokat Moszkvával, és nem lehet úgy tenni, mintha mi sem történt volna. A brit sajtó kormányforrásokat idéző legutóbbi értesülései szerint Londonban komoly aggodalmakat keltenek azok a jelzések, hogy Trump - mindenekelőtt a szíriai válság kezelésében - "szövetségre akar lépni" Putyinnal.

A brit lapok forrásai szerint a brit kormány megpróbálja meggyőzni Trumpot arról, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnöknek mindenképpen távoznia kell a hatalomból.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com