Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem diákjai összefogtak és hihetetlen ajándékkal lepték meg az intézmény takarítóját, Herman Gordont.

A 230 diák adományokból és az interneten annyi pénzt gyűjtött össze, hogy a férfi feleségével együtt elutazhasson nyaralni Jamaicába a rég nem látott családjához.

 


A diákok megtudták, hogy a férfi túl keveset keres ahhoz, hogy a feleségével elmehessen a szülőföldjére, Jamaicára. Ezért a tanulók elhatározták, hogy a JustGiving oldalon adománygyűjtésbe kezdenek a férfi javára. Így akarták neki megköszönni a kedvességét és a sok biztatást, amelyet a tanév során kaptak tőle. – számolt be róla a BBC.



A férfinek 230 tanuló hozzájárulásával közel 1500 fontot, azaz kb. 550 ezer forintot gyűjtöttek össze a repülőjegyekre és némi költőpénz is marad. A diákok a tanév utolsó napján adták oda a férfinek a meglepetést.



"Nagyon sokszor jókedvre derítettél minket az év során, és azt akarjuk, hogy tudd, nagyon szeretünk téged és fontos vagy a számunkra" – mondták el a videóban a takarítónak, aki már 12 éve dolgozik az intézményben.



A férfi az egészről semmit sem tudott és az ajándék láttán sírásban tört ki. A meghatottságtól szinte alig tudott beszélni, mikor megköszönte a diákoknak, amit érte tettek.



A diákok nagyon boldogok voltak, hogy alig pár nap alatt ilyen sikert aratott a kezdeményezésük, amelyben több jótékonysági szervezet is segített nekik.



Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com