52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

Egy brit férfi karikagyűrűje 52 év után került elő szinte tökéletes állapotban. A Durhamban élő Eddie Stokoe 1966-ban házasodott meg és fél évvel később elvesztette a karikagyűrűjét.



A férfi krikettezés közben vesztette el az ékszert és sokáig haragudott magára emiatt.


„Minden ékszert le kellett vennünk magunkról, mielőtt kimentünk a mezőre játszani, és amikor befejeztük, sehol sem találtam. Mindenhol kerestem, heteken át kijártam és folyamatosan pásztáztam a talajt, de eredménytelenül. Amikor beláttam, hogy végleg eltűnt, úgy éreztem, belepusztulok” – mondta el a 73 éves Eddie. A gyűrű komoly érzelmi értékkel bírt, mivel mind a kettőjük neve bele volt vésve – írja a Metro.

52 év után egy nap azonban azzal hívta fel a 81 éves bátyja, Billy, hogy megtalálta a gyűrűjét, ott ahol annak idején elvesztette.

 

„Nem tudtam elhinni, hogy ez idő alatt végig ott volt. Lehet, hogy felkapta egy szarka, majd kicsivel odébb leejtette, de az is lehet, hogy csak most forgatta ki a talajból valamilyen mezőgazdasági gép” – mesélte az idős férfi.

Eddie felesége, Jean is nagyon boldog volt, hogy a férje öt évtized után megtalálta a gyűrűjét.
„Amikor a kezembe adták, rohantam vele haza és megmutattam Jean-nek. Örömében sírni kezdett. Hihetetlen! Bár tudna beszélni, hiszen 52 év alatt sok minden történt, rengeteg sztorija lenne” – mondta el Eddie.



A gyűrű a férfi ujjára már nem ment rá, így a kisujján hordja majd és megfogadta, hogy többé nem veszi le, nehogy még egyszer elveszítse.

Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Minden idők legjobb átverései

Minden idők legjobb átverései

Kilenc tréfa, amire még sokáig emlékezni fognak az emberek.

Emlékezetes bolondok napi csínyek

Emlékezetes bolondok napi csínyek

Áprilisi tréfák a szűkre szabott ruhától, az első szamárkiállításon át, a részegen való internetezés tiltásáig.

Hihetetlen módon segített egy hajléktalan férfi az autóson –videó

Hihetetlen módon segített egy hajléktalan férfi az autóson –videó

A hajléktalan férfi tettét videón örökítették meg, segítségért nem várt jutalmat kapott.

2018 legvonzóbb férfiai a világ minden tájáról

2018 legvonzóbb férfiai a világ minden tájáról

A tíz legjobb pasi a közösségi média felhasználói szerint.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Hős idegenek mentettek ki egy kétgyerekes családot a folyóba esett autóból

Hős idegenek mentettek ki egy kétgyerekes családot a folyóba esett autóból

A szülők és a két kicsi a vihar elől menekülve estek bele a folyóba a kocsijukkal Texasban.

Benzinkúton akarta megtankolni a Tesláját egy idióta szőke nő - videó

Benzinkúton akarta megtankolni a Tesláját egy idióta szőke nő - videó

Két srác visítva röhögött azon, mit össze próbálkozott a szóban forgó hölgy, hogy benzint tankoljon a kocsijába.

Dél-afrikai elnök is hisz abban, hogy szándékosan hozták létre az AIDS-et

Dél-afrikai elnök is hisz abban, hogy szándékosan hozták létre az AIDS-et

Összeesküvés-elméletek, amelyek sok embert máig nem hagynak nyugodni.

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

http://ujhazak.com