Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A 29 éves Todd Scanion élete álma volt, hogy állványozó lehessen egy cégnél. A férfit azonban csak két év könyörgés után vették fel az angol vállalathoz, mivel Down-szindrómás.

Todd azonban nem adta fel a célját és ténylegesen két évig kérte a 35 éves cégvezetőt, hogy vegye fel állványozónak, mint hivatalos munkaerőt.
A férfit végül részmunkaidőre vették fel és a munkája, hogy a többieknek segítsen az állványok összerakásában, Todd ugyanis nem igazán szereti a magasságot. 



“Leginkább az állványok aljánál szeretek lenni, mert ha fölmászom, az egy kicsit ijesztő tud lenni, hiszen instabil.
A legtöbbet a főnökömnek, Colesynek segítek. Azért akartam állványozó lenni, mert szeretek segíteni másoknak. Az összes csövet tudom vinni: a 3, az 5 és a 6 métereset is.” – mesélte boldogan.



Todd főnöke, Martin Colesy azt mondta, hogy a férfi ugyanolyan feladatokat kap, mint a többiek. Todd kisugárzása nagyon pozitívan hat a csapatra és megerősítette bennük, hogy ne legyenek előítéleteik másokkal szemben.



Forrás: lajk.startlap.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com