Húsz év után ismét Magyarországon ad koncertet Alice Cooper: a rocksztár a jubileumi, 20 éves Fehérvári Zenei Napok (Fezen) keretében, augusztus 3-án lép fel - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
Nem "ugrik" a cafetéria, a tankerületek maguk döntenek a juttatásokról - közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) hétfőn az MTI-vel a témában megjelent sajtóinformációkra reagálva.
Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy
Szerző: Vya
itt:
Németország, Külföld
A legnagyobb német kormánypárt, a kereszténydemokrata CDU is támogatja Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter, a szociáldemokrata párt (SPD) politikusának jelölését az államfői posztra - jelentették hétfőn nemzetközi hírügynökségek.
A járműgyártás húzóágazat, a hozzáadott érték szerint azonban az 50 legnagyobb magyarországi cég a termelékenységéhez képest régiós összevetésben igen alacsony bért fizet dolgozóinak, ami az elvándorlás miatt hozzájárulhat a szektorra jellemző munkaerőhiányhoz - derül ki a Költségvetési Felelősségi
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint Törökország "megpróbál olyan erősnek mutatkozni, mint amilyen gyenge".
Eltemették Leonard Cohen kanadai énekest Montréalban, szülei és nagyszülei mellé, a közeli rokonok és barátok jelenlétében - tette közzé fia, Adam Cohen a művész hivatalos Facebook-oldalán és honlapján vasárnap.
Szerző: Vya
itt:
Külföld, Színes hírek, 18+
Tamás Gáspár Miklós filozófus fejtegeti előrejelzését MR. Trump még nem új amerikai elnökkel kapcsolatban.
A Harry Potter és az elátkozott gyermek című kétrészes színmű kapta vasárnap a legjobb darab díját a londoni Evening Standard színházi díjkiosztó gáláján.
Kihirdette bő, 22 fős Európa-bajnoki keretét Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A csapat egy hét múlva kezdi meg a közös munkát Debrecenben, és a december 4-én rajtoló svédországi Eb előtt részt vesz a kolozsvári Kárpát Kupán is.
Heten megsérültek a 66-os főút pécsi szakaszán, ahol egy helyi járatú autóbusz áttért a szemközti sávba, majd átszakított egy kerítést hétfő reggel - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Fiktív számlázási rendszer fő irányítójaként több mint 620 millió forint költségvetési hiányt okozott a gyanú szerint egy balatonszárszói férfi 2014 és 2016 között - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
