Az ING, az Erste, és a TakarékBank elemzői szerint augusztusig, vagy akár szeptemberig negatív tartományban maradhat az infláció, bár az ING szakértője szerint addig lehet egy-két hónap, amikor kissé ...
A Buda-Cash-nél tapasztalt visszaéléseket már 2010 májusában meg lehetett volna állítani, ha a felügyeleti vizsgálatot akkor ugyanolyan hatékonyan hajtották volna végre, mint ahogy azt most a Magyar N...
A budapesti memorandum nem kötelezte Oroszországot az ukrajnai erőszakos hatalomátvétel elfogadására - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden.
Az orosz diplomácia vezetője a span...
A változó piaci feltételek ellenére minden régióban növelte eladásait az Audi AG 2014-ben, összesen 1,74 millió autót értékesített, amellyel több mint 53 milliárd euró árbevételt ért el – mondta a vál...
Felügyeleti biztost rendelt ki a QUAESTOR Értékpapír Zrt.-hez a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden - nyilatkozta az MTI-nek Binder István a jegybank felügyeleti szóvivője.
Az MNB kedden reggel függge...
A hazai online kiskereskedelem forgalma mintegy 13 százalékkal, 230 milliárd forintra bővült tavaly a megelőző évhez képest, ezen belül a hat legfontosabb szektor árbevétele 14 százalékkal nőtt, minte...
Horvátországnak stabil és hosszú távon is fenntartható nyugdíjrendszere van, amely a következő negyven évben szerény, mindössze 1,5 százalékos növekedéssel, de folyósítani tudja a nyugdíjakat - mondta...
Februárban 0,4 százalék volt a román éves infláció, megegyezően a januári éves összevetésű adattal - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
A második hónapban a fogyasztói árak 0...
A K&H Biztosító múlt évben rendszeres díjas nyugdíjbiztosítást kötő 2 ezer ügyfelének 32 százaléka 6-8 ezer, 36 százaléka pedig 10-12 ezer forint havi díjat vállal, havi 30 ezer forintot az ügyfelek m...
A teljes online kiskereskedelem forgalma mintegy 13 százalékkal, 230 milliárd forintra bővült tavaly a megelőző évhez képest, ezen belül a hat legfontosabb szektor árbevétele 14 százalékkal nőtt, mint...
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének mindkét szerdai párharcában döntetlennel végződött az első felvonás, így a Bayern München-Sahtar Donyeck és a Chelsea - Paris Saint-Germain összecsapáson ...
A Fidesz és a KDNP mellett a Magyar Liberális Párt (MLP) képviselője is támogatta a Szijjártó Péter külügyminiszter kezdeményezésére kedden a Külgazdasági és Külügyminisztériumban tartott egyeztetésen...