Az online kiskereskedelem 13 százalékkal bővült tavaly

A hazai online kiskereskedelem forgalma mintegy 13 százalékkal, 230 milliárd forintra bővült tavaly a megelőző évhez képest, ezen belül a hat legfontosabb szektor árbevétele 14 százalékkal nőtt, mintegy 150 milliárd forint volt - derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös online kiskereskedelmi index (OKI) kutatásából.

internet

Az adatok szerint a teljes e-kereskedelemben 22 millió tranzakció történt tavaly, ezen belül 13 millió a hat kiemelt szektorban.
A kiskereskedelemben egy vásárlásnál átlagosan 2500 forintot költenek a vevők, a teljes e-kereskedelemben 8400, a legfejlettebb hat szektorban pedig 12 ezer forintot.
Az online kiskereskedelmi index kutatás keddi budapesti bemutatóján Madar Norbert, a GKI Digital üzletág-vezetője elmondta: a szépség-egészség, a műszaki cikk, a számítástechnika, az otthon-kert, a játék-kultúra, valamint a ruházat-sport-divat-kiegészítő szektort 600 áruház bevonásával vizsgálták januárban, a válaszok a szektorokra reprezentatívak.

A hazai online kiskereskedelem árbevétele a teljes kiskereskedelmi forgalom 3,5-4 százalékát teszi ki, ugyanakkor a hat legnagyobb szektor teljes kiskereskedelmi forgalmából az internetes értékesítés már több mint 6 százalékos részesedést ér el - ismertette az üzletág-vezető.
Az egyes termékkörök között azonban jelentős az eltérés, a számítástechnikai eszközök esetében az internetes értékesítés súlya már eléri a 32 százalékot - tette hozzá.
Az e-kereskedelem szerepének folyamatos növekedését jelzi, hogy míg a teljes kiskereskedelemben a vizsgált szektorok 8 százalékos éves növekedést mutattak, addig az online csatornákon ez az arány csaknem 14 százalékos.
Továbbra is kiemelkedő a műszaki cikkek forgalma, amely mintegy 42 milliárd forint volt tavaly, a hat szektor által elért bevétel 27 százaléka ebben a szegmensben keletkezett.

Legdinamikusabban a szépség-egészség terület fejlődött 2014-ben, amely 17 milliárd forintos forgalmat generált az internetes értékesítésekből. Ezzel éves szinten a szektor 21 százalékos bővülést ért el, míg a teljes kiskereskedelemben 14 százalékkal nőtt a forgalma.
A kutatás során az online kereskedelem szereplői tavaly a vártnál gyengébb őszi szezon után nagyon erős év végi időszakról számoltak be. Ugyanakkor a 2014-es ünnepi időszak a kereskedők véleménye szerint sokkal rövidebb periódusra koncentrálódott és később is kezdődött, mint egy évvel korábban.
Az értékesítésben az utolsó negyedév továbbra is meghatározó, a hat szektor internetes forgalmának 37 százaléka köthető az ünnepi időszakhoz. Ugyanez az arány a nem online kiskereskedelemben 30 százalék körüli volt.
Az idei év első negyedévére vonatkozó várakozások jellemzően továbbra is optimisták az online szektor kilátásait illetően, a magyar gazdaság helyzetét a kereskedők többsége továbbra is negatívan látja.

A GKI Digital a vizsgált területekre kapott egyenlegértékekből súlyozással képzi az online kiskereskedelmi indexet, amely párba állítható a GKI Gazdaságkutató kiskereskedelmi indexével. Az index célja, hogy értékével és változásának irányával jelezze a gazdaság, azon belül is a kereskedelem szereplőinek várakozásait, tapasztalatait.
GKI Digital Kft. 2013-ban jött létre, a GKI Gazdaságkutató Zrt. digitális területekkel kapcsolatos, piackutatásokra szakosodott leányvállalataként.
Az Árukereső.hu ár-összehasonlító oldal, egyben online vásárlási kalauz, amely 2004 óta több millió vásárlásban segítette a felhasználókat és a boltokat. Látogatói jelenleg több mint 1700 webáruház 5,4 millió terméke közül válogathatnak az oldalon.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com