Golomán György távozik a Burgos kosárlabdacsapatától

A következő idényben már nem a spanyol Burgost erősíti Golomán György válogatott kosárlabdázó.

Romlott a GfK szeptemberi német fogyasztói hangulatindexe

Az elemzők által várt minimális javulás helyett romlott, április óta legalacsonyabb szintre süllyedt a GfK szeptemberre vonatkozó német fogyasztói hangulatindexe, részben a jövedelmi kilátások meredek zuhanása miatt.

BKK: baleset történt a Flórián téren, pótlóbusz jár az 1-es villamos egy szakaszán

A budapesti Flórián téren baleset történt, emiatt az 1-es és az 1 A villamos helyett pótlóbusz szállítja az utasokat a Bécsi út/Vörösvári út megálló és a Szentlélek tér között szerdán délelőtt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ a Facebook-oldalán.

Teljessé vált a Nemzeti Vágta döntőjén indulók névsora

Teljessé vált a Nemzeti Vágta döntőjén induló ló-lovas párosok névsora, az anyaországi és határontúli előfutamok vasárnap értek véget.

Vádat emeltek egy testvérét hasba lövő gyerek szüleivel szemben

Vádat emeltek egy párral szemben, akik engedték, hogy gyermekeik lőfegyverrel játszanak, és egyikük véletlenül hasba lőtte testvérét - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Gálfi Dalma: emelt fővel távozom

Elégedett volt saját teljesítményével Gálfi Dalma, miután kedden 6:4, 7:5-re kikapott a 21. helyen kiemelt cseh Linda Noskovától az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában.

Két magyar filmpremier a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon

Két magyar filmpremier, Nemes Jeles László Árva és Enyedi Ildikó Csendes barát című rendezése is szerepel a szerdán kezdődő 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában.

Czomba Sándor: a kormány Brüsszel elhibázott gazdaságpolitikája ellenére is megvédi a béremeléseket, a munkahelyeket és a magyar ipart

A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a magyar munkavállalók, kiemelten a gyermekes családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni.

Fucsovics Márton: beállt a derekam, de a Davis Kupára rendben leszek

Fucsovics Márton derékproblémákkal küzdött az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában, melyben 6:4, 6:4, 6:0-ra kikapott kedden a kanadai Denis Shapovalovtól.

Nagy változások Veszprémben, állandóság Szegeden

A címvédő Veszprém játékoskeretében jelentős változások történtek a férfi kézilabda NB I csütörtökön rajtoló új idénye előtt, a trónkövetelő és Magyar Kupa-győztes Szegednél viszont ezúttal is az állandóságban bíznak.

Koncz Zsófia: az Otthon Start a futamidő végéig fix 3 százalékos kamatozású

Megjelent az Otthon Start program és a meglevő otthonteremtési támogatások összehangolását lehetővé tevő kormányrendelet - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Döntetlennel is főtáblás az ETO

Egygólos előnnyel utazik Bécsbe az ETO FC Győr, miután múlt héten 2-1-re nyert a labdarúgó Konferencia-liga utolsó selejtezőkörében a magyar válogatott Bolla Bendegúzt is foglalkoztató Rapid Wien ellen.