Donald Trump: fantasztikus kereskedelmi megállapodásokat kötöttünk Kínával

Az Egyesült Államok és Kína "fantasztikus kereskedelmi megállapodásokat" kötött a pekingi amerikai-kínai csúcstalálkozón - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken, a Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott tárgyalásai második, egyben utolsó napján.

Kínai külügyi szóvivő: Kína továbbra is a közel-keleti béketárgyalásokat támogatja

Kína a nemzetközi közösséggel együttműködve továbbra is támogatni kívánja a közel-keleti béketárgyalásokat, valamint konstruktív szerepet kíván játszani a térség tartós békéjének megteremtésében – közölte a kínai külügyi tárca szóvivője az iráni helyzettel kapcsolatban pénteken.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint pénteken reggel a főbb devizákkal szemben a csütörtök esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

NAV: az egyéni vállalkozóknak, áfás magánszemélyeknek, őstermelőknek mindenképp foglalkozniuk kell a bevallással

Május 20. az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek szja-bevallásának is a határideje.
Hétvégi horoszkóp (május 16. – május 17.)

Hétvégi horoszkóp (május 16. – május 17.)

Így alakulhat a szombat és a vasárnap!
Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Amerikai külügyminiszter: egyetért az amerikai és a kínai elnök a Hormuzi-szoros újranyitásának szükségességében

Egyetértés volt az amerikai és a kínai elnök között a Hormuzi-szoros szabad átjárhatóságának szükségességéről és Irán atomfegyverprogramjával kapcsolatban is - nyilatkozta Marco Rubio amerikai külügyminiszter csütörtökön.

Kormányhatározatban rendelték el a kegyelmi ügy és a bicskei gyermekotthon jogsértéseinek kivizsgálását

Kormányhatározatban rendelték el a kegyelmi ügy és a bicskei gyermekotthonban történt jogsértések kivizsgálását.
Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Mennyi pénzed lehet az évszakban?

Rossi: Dibusz nem végleg került ki a keretből

A júniusi barátságos mérkőzések lehetőséget adnak a fiatalok kipróbálására, Dibusz Dénes ezért maradt ki a magyar labdarúgó-válogatott aktuális keretéből, ám a jövőben nem elképzelhetetlen, hogy ismét meghívót kap majd - mondta Marco Rossi szövetségi kapitány.

Lemondott a brit egészségügyi miniszter, aki a várakozások szerint a kormányfői tisztségre törekszik

Bejelentette lemondását csütörtökön Wes Streeting brit egészségügyi miniszter.

A szlovák külügyminiszter elítélte a szlovák határáig terjedő orosz támadásokat

Szlovákia elítéli a szerdán és csütörtökön ukrán területen végrehajtott orosz légitámadásokat, amelyek Kárpátalja térségében egészen a szlovák határig terjedtek, ahol jelentős létszámú szlovák kisebbség is él.