Különleges bolygóegyüttállás lesz látható december első éjszakáján

Színpompás együttállás lesz látható az égbolton az első decemberi éjszaka.

Vádat emeltek egy építési vállalkozó ellen illegális törmeléktárolás miatt

Vádat emeltek egy hódmezővásárhelyi vállalkozóval szemben, aki 800 tonna, bontásból származó törmeléket tárolt engedély nélkül cége telephelyén – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Nagy Márton: Európában versenyképességi fordulatra van szükség

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csütörtökön részt vesz és vezeti Brüsszelben az Európai Tanács magyar elnökségének keretében tartott Versenyképességi Tanács ülését - jelentette be az MTI-nek küldött közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Bakondi György: idén több mint 13 ezer határsértőt fogtak el a magyar határon

A legfrissebb adatok szerint meghaladta a 13 ezret az idén elfogott határsértők száma, a magyar hatóságok 123 embercsempész ellen indítottak büntetőeljárást - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a csütörtökön TV2 Mokka című műsorában.

A belügyminiszter biztonsági csúcstalálkozót hívott össze Milánóban a migráns fiatalok kirobbantotta zavargások miatt

Matteo Piantedosi belügyminiszter vezeti a Milánó biztonságának helyreállítása érdekében összehívott olasz hatósági csúcstalálkozót csütörtökön, amelyet a város peremkerületében migráns fiatalok által kirobbantott zavargások tettek szükségessé.

Mijain Lopez a birkózás nagyköveteként tevékenykedne a jövőben

Mijain Nunez Lopez ötszörös olimpiai bajnok birkózó a sportág nagyköveteként képzeli el magát a jövőben.

Hétfőig lehet jelentkezni a középfokú felvételi központi írásbeli vizsgáira

Legkésőbb december 2-án, hétfőn lehet jelentkezni a középfokú felvételi januári központi írásbeli vizsgáira - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) az MTI-t csütörtökön.

KSH: októberben 6618 gyermek született és 10 836 ember halt meg

Az előzetes adatok szerint 2024 októberében 6618 gyermek született és 10 836 ember halt meg; az előző év azonos időszakához képest a születések száma 6,9, a halálozásoké 1,3, a házasságkötéseké 15 százalékkal mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

KSH: októberben a vendégéjszakák száma 8,5, a vendégeké 15 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

2024 októberében a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel 1,5 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.

Járműhiba miatt nem jár a 2-es metró, pótlóbusz közlekedik a teljes vonalon

A 2-es metró helyett a teljes vonalon pótlóbusz közlekedik járműhiba miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtök reggel a Facebook-oldalán.

A Hajrá Olaszország politikusa szerint Magyarország bátorsága mutatkozik meg az uniós elnökségi félévben

A bátorság határozza meg Magyarország uniós elnökségi félévét az igazságtalan előítéletek ellenére - nyilatkozta Maurizio Gasparri, a Hajrá Olaszország jobbközép kormánypárt szenátusi frakcióvezetője az MTI-nek a magyar elnökség által rendezett békekoncert alkalmával Rómában szerda este.

Oroszországban lassult a kiskereskedelmi forgalom, de gyorsult az ipari termelés növekedése, mélyponton a munkanélküliség

Oroszországban lassult a kiskereskedelmi forgalom éves növekedése októberben, miközben az ipari termelés bővülése gyorsult, a munkanélküliség pedig történelmi mélypontra került.