A talajmegújító mezőgazdaság, a no-till technológia alkalmazása nem csak a talajeróziót csökkenti és a talaj vízmegőrző képességét javítja, hanem a fogyasztók is egészségesebb élelmiszerekhez juthatnak általa - hangzott el Áder János volt államfő.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium célja a hallgatók arányának növelése a tudomány és a technológia területén nemcsak az alap-, hanem a doktori képzésben is - mondta a tárca felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára.
Továbbra is a német Hertha BSC-nél dolgozik majd Dárdai Pál, a berlini futballklub játékos- és edzőlegendája, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Több mint húszezer cipót osztottak szét a Katolikus Karitász munkatársai vasárnap - közölte a segélyszervezet hétfőn az MTI-vel.
Az Európai Unió belső piacának a helyzetéről, valamint a 2025-ös halászati kvótákról is egyeztetnek az uniós Mezőgazdasági és Halászati Tanács (Agrifish) hétfői ülésén - jelentette ki Nagy István mezőgazdasági miniszter Brüsszelben, az ülést megelőzően.
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 49 százaléka elégedetlen a fizetésével, többségük azt tervezi, hogy egy éven belül munkahelyet vált, ha lehetősége nyílik rá - derült ki a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder októberben elvégzett munkaerőpiaci kutatásából.
Elsősorban el kellene köteleződni, társadalmi konszenzusnak kellene kialakulnia ahhoz, hogy Budapest, illetve Magyarország egyszer olimpiát rendezhessen - hangsúlyozta Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke hétfőn a Nemzeti Sportrádióban.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Lecserélik Budapesten az összes, mintegy kilencezer zöld műanyag közterületi hulladékgyűjtőt 2029-ig - közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Lezárták az M3-as autópályát a Budapest felé vezető oldalon Hort térségében baleset miatt - közölte az Útinform hétfő délelőtt.
Szerző: Ancsy
itt:
Éves Horoszkóp
Így alakulhat a szerelmi életed az évben!
Két end után még 1-0-ra vezetett, végül azonban simán, 8-1-re kikapott a magyar női curling-válogatott a dánoktól a finnországi Lohjában zajló Európa-bajnokságon.
Sebestyén Dalma, a magyar úszóválogatott tagja úgy döntött, átadja a helyét 200 méter pillangón Ilyés Laurának a decemberben Budapesten sorra kerülő rövidpályás világbajokságon.