Jövőre mind a négy Grand Slam-tornán főtáblás szeretne lenni Bondár Anna, aki jelenleg a 75. helyen áll a női teniszezők világranglistáján.
A legelőkelőbb helyen álló Bondár Anna és Marozsán Fábián egyaránt rontott pozícióján a teniszezők legfrissebb, hétfői világranglistáján, amelyen mindkét nemnél két magyar teniszező szerepel a legjobb száz között.
A hatodik helyen kiemelt Bondár Anna a nyolcaddöntőben búcsúzott a kínai Csiucsiangban zajló 275 ezer dollár (közel 92,5 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.
A legelőkelőbb helyen álló Bondár Anna és Marozsán Fábián egyaránt javított pozícióján a teniszezők legfrissebb, hétfői világranglistáján, amelyen mindkét nemnél két magyar teniszező szerepel a legjobb száz között.
A hatodik helyen kiemelt Bondár Anna sikerrel vette az első fordulót a kínai Csiucsiangban zajló 275 ezer dollár (közel 92,5 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.
Bondár Anna győzött az első fordulóban, így bejutott a nyolcaddöntőbe a 275 ezer dollár (93,5 millió forint) összdíjazású kantoni keménypályás női tenisztornán.
Bondár Anna bejutott a döntőbe a kínai Csinan városában zajló, 115 ezer dollár (39 millió forint) összdíjazású, keménypályás női challenger tenisztornán.
Bondár Anna megnyerte első fordulós mérkőzését a kínai Csinan városában zajló, 115 ezer dollár (39 millió forint) összdíjazású keménypályás női challenger tenisztornán.
Bondár Anna kilenc, Gálfi Dalma pedig egy helyet javított korábbi pozícióján a női teniszezők világranglistáján, így előbbi most a 87., utóbbi pedig a 96. helyen áll.
Bondár Anna búcsúzott a második fordulóban a 9 millió dollár (3 milliárd forint) összdíjazású pekingi keménypályás tenisztorna női versenyében.
Gálfi Dalmához hasonlóan Bondár Anna is sikerrel vette a selejtező második fordulóját az 8,96 millió dollár (2,97 milliárd forint) összdíjazású pekingi keménypályás női tenisztornán, ezzel ő is feljutott a főtáblára.
Gálfi Dalmához hasonlóan Bondár Anna is sikerrel vette az első fordulót az 8,96 millió dollár (2,97 milliárd forint) összdíjazású pekingi keménypályás női tenisztornán, ezzel ő is egy győzelemre került a főtáblától.
