Lannert Judit: képzésekkel segítik az iskolákat az anafilaxiás allergiás gyermekek biztonságáért

Képzésekkel segítik az iskolákat az anafilaxiás allergiás gyermekek biztonságáért - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter Facebook-oldalán pénteken.

Tanács Zoltán: tizennégy kiemelkedő projekt kap támogatást a Misszióvezérelt Nemzeti Laboratóriumok program pályázatain

Megszületett a döntés a Misszióvezérelt Nemzeti Laboratóriumok program pályázatairól, amelynek eredményeképpen 14 kiemelkedő projekt kap összesen 20,92 milliárd forint támogatást.

Három olimpiai és nyolc világbajnok indulása már biztos

Az eddigi nevezések alapján három olimpiai, nyolc világ- és 14 Európa-bajnok indulása már biztosra vehető a Papp László Budapest Sportarénában szeptember 11. és 13. között sorra kerülő cselgáncs Grand Slam-versenyen.

Megrendezik a Székesfehérvári Egyházmegye kegyhelyeinek találkozóját Bodajkon

Először rendezik meg a Székesfehérvári Egyházmegye kegyhelyeinek találkozóját Bodajkon Öt kegyhely - egy édesanya címmel, a szeptember 12-i rendezvényre várják a bodajki búcsúra érkezőket és a gyalogos zarándokokat is.

Unger Anna szívesen látná a vagyonvédelmi hivatalban Ligeti Miklóst

Szívesen látná Ligeti Miklóst, a Transparency International Magyarország jogi vezetőjét a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal munkatársai között a szervezet élére jelölt Unger Anna.

Az Irány Párt kifogásolja Jámbor András új kezdeményezésének nevét

Az Irány Párt arra kéri Jámbor András volt országgyűlési képviselőt és csapatát, hogy gondolják át a csütörtökön bejelentett, Irány néven induló politikai-közösségi kezdeményezésük elnevezését.

Lett válogatott csatárt igazolt a Nyíregyháza

A Nyíregyháza Spartacus labdarúgócsapata leigazolta a 27 éves lett válogatott csatárt, Marko Regzát.

A magyar gyermekek helyzetére és a szükséges reformokra hívta fel a figyelmet az UNICEF

A gyermekvédelmi rendszer problémáira, az oktatási egyenlőtlenségekre és a gyermekek mentális egészségének helyzetére hívta fel a figyelmet az UNICEF Magyarország az ENSZ Egyetemes Időszakos Felülvizsgálatát (UPR) megelőző genfi egyeztetésen pénteken.

Hatmilliárd forintból fejlesztik a naperőművek kibervédelmét

Hatmilliárd forint uniós támogatásból fejlesztik a naperőművek kibervédelmét - közölte a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) pénteken az MTI-vel.

Az egészségügyi miniszter felmentette a Honvédkórház főigazgatóját

Az egészségügyi miniszter felmentette a Honvédkórház főigazgatóját.

Tanács Zoltán: a korrupciós ügyek feltárásának jogállami keretek között kell történnie

A korrupciós ügyek feltárásának jogállami keretek között kell történnie.
Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.