Két kisteherautó és egy személygépkocsi ütközött össze az 51-es főúton a Bács-Kiskun vármegyei Sükösd közelében péntek reggel, a balesetben egy ember meghalt - közölte a rendőrség a police.hu-n.
A szezon elején, július második hetében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei mintegy 245 kilogramm terméket vontak ki a forgalomból és 4 esetben indítottak eljárást a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés folyamán Balaton környéki vendéglátóhelyeken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,06 pontos csökkenéssel, 73 550,75 ponton nyitott pénteken.
A tornász Max Whitlock többek között Magyar Zoltán csúcsát is megdöntheti, ha megnyeri a lólengést a párizsi olimpián.
Az első fél évben az Erste csoport 2,97 milliárd eurós működési eredményt ért el, ami 10,6 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a pénzintézet pénteken az MTI-vel.
Péntek helyett szombaton rendezik meg a hullámlovaglók versenyeinek záróküzdelmeit a párizsi olimpián.
Folytatódhat a csökkenés a Budapesti Értéktőzsdén pénteken, csütörtökön a BUX 500,34 pontos, 0,68 százalékos csökkenéssel, 73 550,81 ponton zárt.
A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Hanusz Egon után az ugyancsak olimpikon Palasics Kristóf is a Benfica férfi kézilabdacsapatához igazol az RT Handball beszámolója szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
Hétvégi Horoszkóp
Így telhet a szombat és a vasárnap!
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Jelentősen felduzzadt Belgiumban a térségből korábban majdnem teljesen eltűnt levelibékák száma; míg 2003-ban már csak 97 hím békáról tudtak, idén több mint 11 ezret számoltak meg természetvédelmi szervezetek - jelentette csütörtökön a Belga nevű belga hírügynökség.
Csütörtöktől bárki részese lehet a legnagyobb tudományos galaxiskatalógus létrejöttének; több ezer galaxis tulajdonságainak azonosításában vehetnek részt az érdeklődők a Galaxy Zoo citizen science projektjének keretében.