A kétségek és gyanakvás eloszlatása végett hangsúlyozom, hogy minden egyes euró, amelyet Ukrajna támogatására mozgósítunk, saját biztonságunkba és jólétünkbe fektetjük be, az Európai Unió stabilitásába - jelentette ki Charles Michel.
Ütemterv szerint haladnak a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium részben beomlott diákotthonának állagmegőrzési munkálatai, miközben a baleset által érintett diákok anyagi támogatásban részesültek - írta kedden a tanintézet közleménye alapján a Székelyhon hírportál.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Egy héten belül több mint kilencszáz gyorshajtást mértek a II. kerületben felállított fix sebességmérő eszközök - tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon kedden.
Útmutatót adott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a digitális szülői felügyelet beállításához a biztonságos internet napja alkalmából - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága kedden az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy Varga Judit volt igazságügyi miniszter távozzon a közéletből - mondta a párt frakcióvezető-helyettese keddi online sajtótájékoztatóján.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem idén is megrendezi a Tehetség napja című programját február 11-én a Zeneakadémián, ahol kiemelkedő diákjainak fellépésével, nyilvános órákkal, előadásokkal mutatja meg az érdeklődőknek a zenei felsőoktatás és tehetséggondozás legjobb gyakorlatait.
Uniós támogatást nyert a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott, majd attól elperelt nagyváradi pénzügyi palota felújítására annak jelenlegi tulajdonosa, a Bihar megyei önkormányzat - írta kedden a Bihari Napló a megyei közgyűlés tájékoztatása alapján.
Megalakult az új szerb parlament kedden Belgrádban, miután hitelesítették a képviselők mandátumát, ám a házelnököt és helyetteseit csak később választják meg.
Szerző: Ancsy
itt:
18+, Egészségügy
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hatósági jogkörénél fogva azonnali vizsgálatot rendelt el a tüdőgyulladásban meghalt nagyecsedi lány ügyében - közölte az NNGYK kedden az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Lezárult az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nemzetközi kooperatív teljesítményellenőrzés keretében végzett ellenőrzése, amelynek során a 2017-2022. évekre vonatkozóan ellenőrizte a hazai ivóvíz-gazdálkodás fenntarthatóságát, a vízgazdálkodást meghatározó stratégiák megfelelőségét.
A Zwack Unicum Nyrt. 2023-2024-es üzleti évének első három negyedévében 31,58 milliárd forint bruttó árbevételt ért el, 3,4 százalékkal többet az előző év azonos időszakához képest; adózott eredménye 3,2 milliárd forint volt, ami 16,4 százalékos csökkenés.