Elfogtak egy férfit és egy nőt, akit a budapesti XVI. kerületi Lobbanó utcai gyilkossággal gyanúsítanak

A budapesti rendőrök a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével elfogtak egy a férfit és egy nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy három hete a fővárosban a XVI. kerületi Lobbanó utcában megöltek és kifosztottak egy idős embert.

Vádat emelt az ügyészség egy halottátvevő és két társa ellen, akik egy emberi koponya csempészésében vettek részt

Emberi test tiltott felhasználása miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy halottátvevőként dolgozó férfi és két társa ellen, akik újratemetésre váró elhunytak csontjait szerezték meg egy budapesti temetőből.

Strandkézilabda: csoportmásodik a magyar férfiválogatott

Az Európa-bajnoki címvédő magyar férfi strandkézilabda-válogatott kikapott Horvátországtól a lengyelországi Európa Játékokon, ezzel másodikként zárta a csoportkört.

Nagy lehetőség a magyar padeleseknek a krakkói szereplés

Csupán ötéves múltra tekint vissza, így még szinte gyerekcipőben jár Magyarországon a tenisz és a fallabda egyesítésének nevezhető padel sportág, melynek versenyén egy-egy férfi és női magyar páros lép pályára a krakkói központú Európa Játékokon.

Döntőben a magyar szinkronúszó páros a szabadprogramban

A 11. helyen bejutott a döntőbe a Barbócz Blanka, Bastianelli Angelika kettős a szinkronúszó párosok szabadprogramjában a lengyelországi Európa Játékokon.

Bruck Edith irodalmi életműdíjat kap

Irodalmi munkásságáért Campiello-életműdíjat kap Bruck Edith magyar származású író- és költőnő, holokauszttúlélő - jelentették be a Campiello-díj szervezői Rómában kedd este.

Csütörtöktől látható Sam Havadtoy kiállítása a Nemzeti Múzeumban

A 20. századi képzőművészet tizenegy mesterének képeit alkotta újra Sam Havadtoy; a sorozatból Hommage - Kulturális migránsok címmel csütörtöktől látható kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban.

LMP: egy kormánypárti képviselő tovább szigorítana a pedagóguséletpálya-törvényen

Az LMP változtatást kezdeményez az új pedagóguséletpályáról szóló törvényjavaslaton, Hohn Krisztina, az ellenzéki párt népjóléti és családügyi szakszóvivője szerint ugyanis egy kormánypárti módosító javaslat még szigorítana is az előterjesztésen.

Feljelentést tett a Párbeszéd a recski sárlavina miatt

A Párbeszéd foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a június eleji recski sárlavina ügyében - közölte Tordai Bence, az ellenzéki párt társelnöke szerdán sajtótájékoztatón.

Lengyel kormányszóvivő: ismét kormányfőhelyettes lesz Jaroslaw Kaczynski

Kormányfőhelyettesnek iktatja be szerdán Andrzej Duda lengyel elnök Jaroslaw Kaczynskit - erősítette meg Piotr Müller lengyel kormányszóvivő a korábbi nem hivatalos értesüléseket.

Magyar futamgyőzelmek a kajak-kenu verseny nyitányán

Három magyar egység győzelemmel mutatkozott be a szerda délelőtti 500 méteres előfutamok során a krakkói központú Európa Játékok kajak-kenu versenyén; négy hajó már döntős, a délutáni középfutamokban pedig két párosnak lehet szorítani.

Bizakodva várják a rajtot az asztaliteniszezők

A magyar férfi és női szövetségi kapitány is bizakodva várja a krakkói központú Európa Játékok asztalitenisz-versenyeinek pénteki rajtját.