Fucsovics Canberrában, Piros Noumeában győzött

Fucsovics Márton a canberrai, Piros Zsombor pedig a noumeai challenger-tenisztornán jutott be kedden a nyolcaddöntőbe.

Gazdag Dániel és Ádám Martin is ott van a világ leggólerősebb futballistái között

Gazdag Dániel és Ádám Martin is ott van 2022 legeredményesebb futballistáinak világranglistáján, amelyet a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS tett közzé kedden.
Ezekkel a varázslatokkal teljesülhet a kívánságod januárban

Ezekkel a varázslatokkal teljesülhet a kívánságod januárban

Gyors és könnyű szertartások, amelyekkel valóra válhat a vágyad már 2023 első havában.

Horvát gazdasági miniszter: a kereskedők megpróbálják becsapni a vásárlókat

A kereskedelmi láncok hónapról hónapra emelik az árakat, most pedig az euró átváltásánál próbálják meg becsapni a vásárlókat - jelentette ki Davor Filipovic gazdasági miniszter kedden, az említett láncok vezetőivel tartott találkozót követően.

Tizenöt éves a Budapest Jazz Club

Az LFZE Big Band, a Hodek Áron Trio, valamint az Oláh Kálmán Jr. Quartet lép színpadra január 7-én a Budapest Jazz Clubban abból az alkalomból, hogy a BJC 15. születésnapját ünnepli.

DK: pert indítanak a DK fővárosi polgármesterei a rezsitámogatások miatt

Pert indítanak a DK fővárosi polgármesterei arra hivatkozva, hogy Orbán Viktor miniszterelnök "politikai bosszúból megtagadta a kerületek rezsitámogatását".

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

K&H-agrárkutatás: a szektor fogékony az innovációra és a digitális fejlesztésre

Az agrárszektor fogékony az innovációra és a digitális fejlesztésre, ugyanakkor az alkalmazásban inkább az óvatos szemlélet jellemzi a gazdákat - közölte a K&H innovációs agrárkutatása alapján kedden az MTI-vel.

Aretha Franklin lett minden idők legnagyobb énekese

Aretha Franklin minden idők legnagyobb énekese a rangos amerikai Rolling Stone magazin listáján.

Orbán Viktor lerótta kegyeletét a ravatalnál

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó kedden délelőtt Rómában, a Szent Péter-bazilikában lerótta kegyeletét a szombaton elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa ravatalánál - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Varga Mihály: a vártnál jobban csökkent az államadósság

A vártnál jobban csökkent az államadósság, teljesült a tavalyi hiánycél - olvasható a pénzügyminiszter közösségi oldalán kedden közzétett bejegyzésben.

Az LMP fellépést sürget a háztartási hulladék égetése ellen

Érdemi és azonnali fellépést vár a kormánytól az LMP a háztartási hulladék eltüzelése ellen.