A holland kormány még ebben az évben bocsánatot fog kérni az ország gyarmati múltja során a rabszolgaságban játszott szerepéért - közölte Franc Weerwind holland jogvédelmi miniszter Hágában pénteken.
Tiltakozást váltott ki Romániában a Mi Hazánk Mozgalom Nemzetpolitikai Kabinetjét vezető Bartha Barnának egy erdélyi magyar újságíró meggyilkolására utaló kijelentése.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Októberben lassult a foglalkoztatottság növekedése az Egyesült Államokban az előző hónaphoz képest, miközben kismértékben emelkedett a munkanélküliség - derül ki a munkaügyi minisztérium pénteki jelentéséből.
November 7-9. között rendezik meg a több mint fél évszázados múltra visszatekintő, gazdag hagyományokkal rendelkező, fontos közművelődési funkciót is betöltő Debreceni Irodalmi Napokat - közölték a szervezők a helyi Méliusz könyvtárban tartott pénteki sajtótájékoztatójukon.
CSVK Wagner Centr néven védelmi technológiákat fejlesztő központot nyitott Szentpéterváron Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscsoport mögött álló orosz üzletember - jelentette pénteken a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség.
A holland gáztőzsde, a TTF határidős piaca jól működik, árplafon bevezetése nem bölcs elképzelés - közölte a holland pénzügyi piacokért felelős hatóság (AFM) pénteken.
No filter, azaz Szűrő nélkül alcímmel rendezik meg az idei Desiré Central Station nemzetközi színházi fesztivált Szabadkán november 25. és 30. között - jelentette be Urbán András főszervező pénteken Szabadkán.
Márton Anita érmet akar nyerni súlylökésben a jövő évi fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon, a budapesti szabadtéri világbajnokságon pedig döntős helyezést szeretne.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az LMP társelnöke szerint a magyar kormány az elmúlt egy évben semmit nem tett a klímavédelem érdekében.
A fogyasztók adatvédelmi és adatbiztonsági tudatosságának növelését segítő kutatást végez a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a DIMSZ - Adatvezérelt Marketing Szövetség, a kutatás a két szervezet közös, adattudatosságot fejlesztő programja keretében valósul meg.
Csehországban éves szinten a január-októberi időszakban 8,2 százalékkal 160 126-ra csökkent az eladott új személygépkocsik száma - közölte a cseh autóipari szövetség pénteken Prágában.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Ha hatodára csökken a gáz ára a világpiacon, akkor a magyarokkal sem lehet ennél többet fizettetni - jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője pénteki, online sajtótájékoztatóján.
