A Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) orosz elnöke, Umar Kremljov azt mondta, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) "súlyos történelmi tévedés küszöbén áll", amikor az IBA kizárására készül.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Magyarországon a jogalkotók és a jogalkalmazók is elkötelezettek az emberi jogok magas szintű védelme iránt - hangoztatta az igazságügyi miniszter a Veszprém vármegyei Balatonalmádiban rendezett 16. Magyar Jogászgyűlésen csütörtökön.
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal megemelte a három irányadó eurókamatot.
A magyar női kosárlabda-válogatott 89-67-re legyőzte Szlovákia csapatát az Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján Ljubljanában.
Elhunyt 87 éves korában Glenda Jackson Oscar-díjas színésznő és egykori parlamenti képviselő - közölte a BBC News csütörtökön.
Mire számíthatsz az asztrológia szerint?
A vállalatokat ki kell szabadítani a fixáras áramszerződések csapdájából, mert a magas árakon megkötött szerződések a gazdasági növekedést csökkentik, az inflációt pedig magas szinten tartják - hangsúlyozta a gazdaságfejlesztési miniszter.
Különleges kampányt indított a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) főszponzora, az E.ON Hungária Csoport: a "Szurkoljunk együtt Fukuokáig" kezdeményezésnek köszönhetően a szurkolók hangját juttatják el a júliusban Japánban sorra kerülő világbajnokságra.
Mások mellett Kispál és a Lovasi, Fenyő Miklós, Geszti Péter, Rúzsa Magdi, a Carson Coma, a Nox, Zorán és a 40 éves István, a király rockopera is szerepel a Tokaj Fesztiválkatlan idén nyári programjában.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Június 23-tól három napon át minden a virágokról szól Szőregen, a magyarországi rózsatőtermesztés fellegvárában, ahol huszonharmadik alkalommal szervezik meg a Szőregi Rózsaünnepet - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A nemrég megkezdett ukrán ellentámadás mutatja, hogy Kijev képes visszafoglalni területeket, ami azt bizonyítja, hogy a szövetségesek katonai támogatása változást hoz a harctéren - jelentette ki a NATO főtitkára csütörtökön Brüsszelben.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Áprilisban a várt többlet helyett deficitbe fordult az euróövezet külkereskedelmi mérlege, miután februárban és márciusban 2021 szeptembere óta először mutatott többletet - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentéséből.