A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) júniusi elektronikus árverésén ismét eladásra kínálja a főváros belvárosában található műemlékvédett, neobarokk Duna Palota épületét - közölte az MNV az MTI-vel szerdán.
Feladta magát Olaszországban a nemzetközi körözés alatt álló, május eleje óta szökésben lévő Darius Valcov volt román pénzügyminiszter, akit hat év börtönbüntetésre ítélt korrupcióért a román legfelsőbb bíróság - közölte szerdán a stirileprotv.ro román hírportál olasz közléseket idézve.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
Bűnszervezet létrehozásának és támogatásának gyanúja miatt házkutatást tartottak szerdán Németországban az Utolsó nemzedék nevű klímavédelmi csoport több aktivistájánál.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Sikernek nevezte Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője, hogy a kormány letett a szakrendelők államosításáról.
A hosszúra nyúló teátrumi évad miatt a megszokott időpontnál később, június közepén adják át a Dömötör-díjakat, a szegedi színházi szakma elismeréseit - közölte Sztáry Erika, az elismerést gondozó kuratórium elnöke szerdán az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán a honlapján.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országszerte arra kéri a gazdálkodókat, hogy jelezzék a vetési varjak okozta károkat és újra kezdeményezni fogja a vonatkozó jogszabályok módosítását - jelentette be szerdai közleményében a kamara.
Szerző: Ancsy
itt:
Ezoterikus hírek
Ha választasz egy lapot az alábbiak közül, akkor megkapod a rúnakövek neked szóló üzenetét.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Mínuszban kezdték a napot a főbb európai tőkepiacok szerdán.
Élménypedagógiai játékok, a természeti értékeket bemutató foglalkozások és a népszokásokat felidéző programok várják a családokat pünkösd hétvégéjén az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban - tájékoztatta az intézmény marketingvezetője az MTI-t.
A Forma-1-es világbajnokságban szereplő Aston Martin bejelentette, hogy 2026-tól a Honda lesz az istálló motorszállítója.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,04 pontos csökkenéssel, 46 490,42 ponton nyitott szerdán.