Egy válogatóverseny után a világkupákon alakul majd ki az idei Európa- és világbajnokságon induló magyar kajak-kenu válogatott összetétele.
Bejelentette a visszavonulását Czéllai-Vörös Zsófia.
Az idén nem versenyez Csipes Tamara kétszeres olimpiai bajnok kajakos.
Az olimpiai bajnok Kopasz Bálint Törökországban, a kajakválogatott többi tagja pedig a Dél-afrikai Köztársaságban gyűjti februárban a kilométereket a következő szezonra.
Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után, 78 éves korában elhunyt Kralován Géza, világbajnok kajakos.
Az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) vezető testületének, a Boardnak a tagjai titkos szavazással kijelölték a technikai bizottságok új elnökeit: a testület a para szakág élére a magyar szövetség (MKKSZ) alelnökét, Weisz Róbertet, míg a SUP szakág vezetésére Horváth Noémit választotta.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége Hadvina Gergely szakmai igazgató javaslatát támogatva Bauer Gyulát nevezte ki a maraton szakág vezetőedzőjének, míg a SUP és a szabadidős szakágat a jövőben Nagy-Rasztotzky Eszter irányíthatja.
Két új név került fel a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) dicsőségfalára: Kőhalmi Emese az örökös bajnokok, Oláh Tamás pedig a mesteredzők márványtáblájára iratkozott fel.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége ifjabb Foltán Lászlót jelölte ki a felnőtt kenuválogatott szövetségi kapitánynak, az utánpótlást pedig Kadler Viktor irányítja majd.
Az olimpiai ezüstérmes Tóth Dávidot jelölte ki a kajak szövetségi kapitányi posztra a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége, ugyanakkor eredménytelennek minősítette a kenu szövetségi kapitány személyére kiírt pályázati felhívást.
Sorozatban negyedik alkalommal az MVM Szegedi VSE nyerte a tagszervezetek közötti bajnoki pontversenyt kajak-kenuban.
Az olimpiai aranyérem a fő célja a kajakos Gazsó Alida Dórának, aki a nyári, párizsi játékokon egy-egy ezüst- és bronzérmet szerzett csapathajók tagjaként.