Juhász és Kőhalmi is döntős 1000 méteren

A kenus Juhász István és a kajakos Kőhalmi Emese is sikerrel vette a pénteki középfutamot, ezzel bejutott a döntőbe a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló, olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon.Mindkét magyarnak az első három között kellett célba érkeznie ahhoz, hogy a szombati fináléban is vízre szállhasson. Az Atomerőmű SE 21 éves kenusa, Juhász István nagyszerűen versenyezett az egyes olimpiai számban, 1000 méteren.

Akárcsak a végül hatodik helyet hozó csütörtöki előfutamában, ezúttal is jól kezdett, az 500 méteres ellenőrzőpontnál a moldovai Szergej Tarnovszki mögött másodikként haladt át, majd ugyan kissé visszaesett, de később kiderült, csak azért, hogy az utolsó kétszáz méterbe mindent beleadhasson. Nyolcszáznál még, amikor a negyedik helyen lapátolt, úgy tűnt, lemarad a továbbjutásról, de aztán egy parádés hajrával felzárkózott és a spanyol Pablo Crespo, valamint Tarnovszki mögött megszerezte a döntőt érő harmadik helyet.

A női kajak egyesek 1000 méteres számában, amely nem szerepel az ötkarikás játékok programjában, és amelyben tavaly Csikós Zsóka nyert, most a 2024-ben világbajnok Kőhalmi Emese képviseli a magyar színeket.

A Kovács Katalin Akadémia 24 éves versenyzőjét egy nappal korábban, az előfutamban meglepte belga riválisa, s második helye akkor középdöntős folytatást jelentett, de aztán a második pályáján javított. A német Caroline Heuser, az orosz Julija Babasinszkaja és Kőhalmi hármasa már a rajt után kivált a mezőnyből és szinte teljesen együtt tette meg a távot. A végén német, magyar, orosz volt a befutási sorrend, s a trió mindhárom tagja magabiztosan lépett tovább a legjobb kilenc közé.

Később, a nap folyamán még három magyar egység lesz érdekelt a középfutamokban: Varga Ádám K-1 500 méteren (16.20), az Ujfalvi Laura, Csikós Zsóka (17.40), illetve a Kurucz Levente, Fodor Bence (17.55) duó pedig K-2 500 méteren próbál bejutni a szombati döntőbe.

Később:

középfutamok 16.00

szombat:

döntők 11.30 és 15.30

vasárnap:

döntők 10.00 és 15.30

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

59 évesen távozott a korábbi Forma-1-es pilóta és négyszeres paralimpiai bajnok, aki nem ismerte a feladás fogalmát.

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

http://ujhazak.com