A tavalyi éremszámmal ezúttal is elégedett lenne a magyar szövetség

Az érmek számát tekintve a tavalyihoz hasonló produkcióval elégedett lenne a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a csütörtökön kezdődő olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon.Erről Hadvina Gergely, az MKKSZ szakmai igazgatója beszélt hétfőn a M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában, kiemelve, hogy az átalakított olimpiai kvalifikációs rendszer miatt már az év első világkupaversenyei is nagyon erősek voltak, és látszik, hogy a portugáliai Montemor-o-Velhóban sorra kerülő kontinensviadalon is színvonalas lesz a mezőny.

"Látva a versenyműsort és azt, hogy mennyire kemény mezőnyök alakultak ki az Eb-re, azt gondolom, a tavalyi érmek számával abszolút elégedettek lennénk idén is. Nyilván vannak egységek, melyektől előrelépést várunk a tavalyi évhez képest és vannak olyanok, melyeknél meg szeretnénk őrizni az eredményeket" - jegyezte meg a sportvezető. A racicei Eb-n 7 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzérmet nyertek a magyarok.

Hadvina Gergely emlékeztetett rá, hogy korábban az olimpiát megelőző világbajnokságon lehetett először kvótát szerezni, a Los Angeles-i játékokra viszont közel kétéves kvalifikációs időszakot alakítottak ki, mely április 20-án kezdődött és a jövő év végéig tart. Az új rendszer középpontjában az olimpiai ranglista áll, amelyről a kvóták túlnyomó többségét kiosztják. A sportolók a következő két évben tíz nemzetközi versenyen gyűjthetnek ranglistapontokat országuk számára és minden olimpiai számban külön pontgyűjtés zajlik. Mindez azt eredményezi, már minden ország azon van, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtse a rangsorban, ennek érdekében pedig minden nemzet a lehető legerősebb egységeit küldi harcba a mostani Eb-n is.

A szakmai igazgató szerint a magyarok kifejezetten jól szerepeltek a szegedi és a brandenburgi világkupa-versenyen és optimistán várhatják a versenyt, melyre kedden utazik el a csapat. A portugáliai helyszínnel kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy a sportág egyik bejáratott pályája, amit így jól ismernek a magyar sportolók is.

"A csapat holnap utazik, a hajóink már úton vannak és a versenyzők szerdán fognak tudni először kimenni a pályára, ismerkedni a vízzel. Bár elég sokan jártak már ezen a pályán és jól ismerik, igaz, azt nem mondanám, hogy annyira szeretik is" - nyilatkozott Hadvina Gergely, hozzátéve, hogy ez utóbbi megjegyzése inkább csak vicc volt, mert sokan szeretik a pályát, amin ugyanakkor olykor szélsőségesek a szélviszonyok, a tavalyi, ugyanitt rendezett ifjúsági és U23-as világbajnokságon pedig voltak problémák a körülményekkel. - "A problémákat jeleztük és reméljük, megfogadták a tanácsainkat a szervezők. Viszont azt gondolom, hogy a versenyzőink fognak tudni alkalmazkodni."

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

59 évesen távozott a korábbi Forma-1-es pilóta és négyszeres paralimpiai bajnok, aki nem ismerte a feladás fogalmát.

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

http://ujhazak.com