Csökkentik a földgáz áfáját Németországban

Az eddigi 19 százalék helyett a kedvezményes, 7 százalékos áfakulcs alá sorolják a földgázt Németországban - jelentette be Olaf Scholz kancellár csütörtökön Berlinben.

Újabb magyar futamgyőzelmek kajak-kenuban

A Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter ezer méteres kajak kettes és a K-1 500 méteren érdekelt Varga Ádám is magabiztosan nyerte csütörtöki előfutamát, ezzel egyből a döntőbe került a müncheni multisport Európa-bajnokság kajak-kenu versenyében.

Történelmi csúcsra emelkedett az infláció az euróövezetben júliusban

Az euróövezet éves inflációs rátája júliusban új rekordra, 8,9 százalékra emelkedett a júniusi 8,6 százalékról; az EU-ban 9,8 százalékot jegyeztek fel a júniusi 9,6 százalékot követően - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatokon alapuló csütörtöki jelentéséből.

OTP: erőteljesen nő az elektronikus fizetési forgalom

Az elektronikus fizetési forgalom erőteljes bővüléséről számolt be második negyedévi statisztikái alapján az OTP Csoport.

Vadpörkölt- és borfesztivált, valamint országos halfőző versenyt rendeznek Zalaegerszegen

Vadpörkölt- és borfesztivált, valamint országos halfőző versenyt rendeznek augusztus 26. és 28. között Zalaegerszegen.

Magyarországon alacsony a bizalom a használtautó-értékesítők iránt egy felmérés szerint

Magyarországon az egyik legalacsonyabb a bizalom a használtautó-értékesítők iránt - derül ki a carVertical 17 országban, 4500 ember megkérdezésével készített felméréséből.

Extra szondákkal is figyeli a légkört a meteorológiai szolgálat

A légkör pontosabb, alaposabb feltérképezésére extra szondákat enged fel a következő napokban az Országos Meteorológiai Szolgálat, hogy segítsék a hétvégi ünnepi programokra készülődőket.

Klasszikusok és operettslágerek is megszólalnak a Szent István-napi koncerteken

Klasszikus zenei darabok és operettslágerek is megszólalnak a Szent István-napi koncerteken péntektől vasárnapig Budapesten - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtökön az MTI-vel.

Lengyel változat készül Zelenszkij A nép szolgája című tévésorozatából

Lengyel remake készül Volodimir Zelenszkij A nép szolgája című népszerű ukrán tévésorozatából - számolt be róla a The Hollywood Reporter.

Havi összehasonlításban csökkent az euróövezet és az EU építőipari termelése júniusban

Havi szinten csökkent, éves összevetésben nőtt az építőipari termelés júniusban az euróövezetben és az Európai Unióban.

Több mint félmilliárd forint jogdíjat fizet ki az EJI a színészeknek

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) 543 millió forint jogdíjat fizet ki több mint 11 ezer - 95 százalékban magyar - előadóművésznek műsoraik televíziós ismétlése után.

NAK: természetkárosítás nélkül is kielégíthető a tűzifaszükséglet

A magyarországi erdészetek a megnövekedett tűzifaszükségletet is ki tudják elégíteni természetkárosítás nélkül - hangsúlyozza a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csütörtöki közleményében.