Megöltek egy idős nőt a főváros II. kerületében

Rendőrségi autók Budapest II. kerületében a Bimbó úton, egy társasháznál 2023. május 1-jén.

ORFK: több mint 12 ezren érkeztek Ukrajnából vasárnap

Az ukrán-magyar határszakaszon 5266-an léptek be Magyarországra vasárnap, a román-magyar határszakaszon belépők közül 7466-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI-t hétfőn.

Erősödés az ázsiai tőzsdéken

Erősödéssel zárt az a néhány ázsiai tőzsde, ahol hétfőn volt kereskedés.

Ferenc pápa: a Vatikán ukrajnai békemisszióban vesz részt

A Vatikán ukrajnai békemisszióban vesz részt, hogy véget vethessenek Oroszország és Ukrajna konfliktusának - közölte Ferenc pápa háromnapos magyarországi látogatását követően a pápai repülőn, útban Rómába, vasárnap este adott interjújában.

Hivatalos totónyeremények

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők.

Visszaesett az okostelefonok globális kiszállítása az első negyedévben

Az okostelefonok globális kiszállítása 14,6 százalékkal, 268,6 millióra csökkent az első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest - áll az International Data Corporation (IDC) legfrissebb jelentésében.

PM-államtitkár: egyre kevesebben hagyják az utolsó pillanatra az adóbevallás elkészítését

Meghaladta a félmilliót a személyi jövedelemadó-bevallást benyújtók száma, azaz ennyi magánszemély van már túl az adóbevalláson, amelynek határideje május 22.
Heti horoszkóp (május 01. – május 07.)

Heti horoszkóp (május 01. – május 07.)

Mi várható a következő napokban?

Kártérítési pert indít a magyar állam ellen a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség kártérítési pert készül indítani a magyar állam ellen, mert szerintük jogtalanul fosztották meg őket az egyszázalékos adófelajánlások gyűjtésének lehetőségétől - közölte Iványi Gábor, az egyház elnöke pénteken az MTI-vel.

Kerékpárszállítási lehetőséget tesztelnek egy CAF-villamoson

Kerékpárszállítási lehetőséget tesztelnek egy erre a célra átalakított CAF-villamoson - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
Májusi egészség horoszkóp

Májusi egészség horoszkóp

Mi várható az egészség terén a tavasz utolsó havában?

Baleset miatt nagy a torlódás az M0-s déli szakaszán

Összeütközött négy személyautó az M0-s autóút déli szakaszán, a baleset miatt több mint négy kilométeres torlódás alakult ki - közölte az Útinform péntek délután a honlapján.