Vedd át az őrangyalod üzenetét!

Vedd át az őrangyalod üzenetét!

Válassz egy angyalszárnyat a neked szóló üzenetért!

Bevásárlókocsit és kukát toltak vasúti sínekre fiatalok, vádat emeltek ellenük

Két tizenéves fiatal 2020 nyarán lopott bevásárlókocsit fektetett budapesti vasúti sínekre, veszélynek kitéve a vasúti közlekedést, emiatt vádat emelt ellenük az illetékes ügyészség - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Czomba Sándor: március végéig igényelhető a 40 ezer forintos bölcsődei támogatás

Március végéig igényelhető a 40 ezer forintos bölcsődei támogatás - tájékoztatta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-t.

Indexemelkedéssel nyitottak az európai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.

Az Európai Atlétikai Szövetség tanácsa továbbra sem támogatja az orosz és fehérorosz sportolók versenyzését

Az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) legfőbb döntéshozó testülete, a tanács lausanne-i ülésén egyeztetett arról, hogy a jövő hónapban tartandó kongresszuson továbbra sem fogja támogatni, hogy az orosz és fehérorosz sportolók részt vegyenek a kontinentális viadalokon, amíg tart az ukrajnai háború.

Szijjártó Péter: Magyarország 105 tonnányi orvosi eszközzel segíti Törökországot a földrengés után

Magyarország újabb 105 tonnányi egészségügyi eszközt szállított Törökországnak, így segítve a sérültek ellátását a februári földrengést követően - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Ankarában.

BUX: 41 810,20 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,91 pontos emelkedéssel, 41 810,20 ponton nyitott csütörtökön.

Trenkwalder: a versenyszféra munkavállalóinak 55 százaléka számít anyagi helyzetének romlására idén

A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 55 százaléka kapott év elején fizetésemelést, azonban az emelés mértéke közel felüknél nem haladta meg a 10 százalékot, miközben a dolgozók 17 százaléka egyáltalán nem számít fizetésemelésre az idén - közölte a Trenkwalder.

Eladja a Qualtrics-ben birtokolt tulajdonrészét az SAP

Eladja a Qualtrics-ben birtokolt tulajdonrészét az SAP, a fogyasztói és ügyfélélmény menedzsment szoftvert fejlesztő cégből az SAP 423 millió darab részvényét a Silver Lake és a CPP Investments veszi meg 7,7 milliárd dollárért - közölte az SAP Hungary az MTI-vel csütörtökön.

Elfogtak egy drogdílert Budapesten

Elfogtak egy férfit, aki Budapest IV. és XV. kerületében munkába jövet-menet kannabiszt és az amfetamint árult az autójából - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön a police.hu-n.

Chicagóban magyar állampolgársági eskütételt tartottak a nemzeti ünnepen

Európaiak vagyunk, akik Szent István óta a Nyugathoz tartozunk, de soha nem adtuk fel azt, amit őseink hagytak ránk - jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Chicagóban szerdán, a nemzeti ünnepen tartott állampolgársági eskütételen.

Nő az alkuk lehetősége a budapesti ingatlanpiacon

Az egyre nagyobb alkuk miatt jó vételek is elérhetők a 30 millió alatti kategóriában a budapesti ingatlanpiacon - állapította meg a Balla Ingatlan ingatlanközvetítő hálózat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.