Kreml: Moszkva odafigyel Peking álláspontjára

Moszkva figyelmet fordít Pekingnek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos elképzeléseire - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.

Gázolt a vonat Fonyódon

Ismét közlekednek a vonatok Balatonboglár és Fonyód között, mert befejeződött a fonyódi vasúti gázolás baleseti helyszínelése - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t kedden.

Tavaly többet dolgoztak a németek az előző évinél

A németek tavaly többet dolgoztak, mint az előző évben, de a teljesített bruttó óraszám még elmarad a járvány előttitől a szövetségi foglalkoztatási hivatal (BA) munkaerőpiaci és foglalkozási kutatóintézetének (IAB) keddi jelentése alapján.

Hornung: a bölcsődei hálózat bővítése a nehéz gazdasági helyzetben is fontos a kormánynak

A bölcsődei hálózat bővítése a nehéz, egész Európát sújtó gazdasági helyzetben is fontos a kormány számára - mondta a családokért felelős államtitkár.

Az OECD-ben lassult az infláció januárban

Éves szinten átlagosan 9,2 százalékra lassult januárban a fogyasztói árak növekedése a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban a decemberi 9,4 százalékról.

Hartbrich kiesett a selejtezőben

Hartbrich Leonie kiesett a selejtező első fordulójában egyesben az asztaliteniszezők szingapúri Grand Smash-versenyén.

Soha nem látott számban dolgoztak tavaly a nők Magyarországon

A 2010 óta javuló tendencia eredményeképpen tavaly 2,2 millió nő dolgozott Magyarországon, ami rekordot jelent, még a Kádár-rendszer kötelező munkavállalási időszakát is meghaladja - közölte a Szent István Intézet.

Ingyenes programok a Nemzeti Múzeumban

Egész napos ünnepi eseménysorozattal emlékezik az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra március 15-én a Magyar Nemzeti Múzeum.
Tavaszi megújulás a horoszkóp segítségével

Tavaszi megújulás a horoszkóp segítségével

Neked mit tanácsolnak a csillagok?

Letették a RIGO Kft. új martfűi üzemének alapkövét

Letették a saját fejlesztésű könyvkötő gépek gyártásával, valamint egyedi szerszámkészítéssel foglalkozó RIGO Szerszám- és Formakészítő Kft. új martfűi üzemének alapkövét kedden.

Zsidó vallási vezetőket képző intézményt alapítanak Nagyváradon

Zsidó vallási vezetőket képző intézményt alapítanak Nagyváradon, ahol a legalább száz fős romániai zsidó közösségeknek képeznek előimádkozókat - írta kedden a Maszol.ro.

Maxim Vengerovval ad koncertet a MÁV Szimfonikusok a Müpában

Maxim Vengerov orosz származású izraeli hegedűművésszel ad koncertet a MÁV Szimfonikus Zenekar március 16-án Budapesten, a Müpában.