A bevándorlás erősítését sürgeti a német munkaügyi hivatal vezetője

Az utóbbi évekhez képest sokkal több bevándorlóra, évente 400 ezer emberre van szüksége Németországnak a demográfiai folyamatok ellensúlyozásához - mondta a német szövetségi munkaügyi ügynökség (Bundesagentur für Arbeit - BA) vezetője.

Szakértő: augusztus második fele a legkedvezőbb a kullancsoknak

A megelőzés elsődleges fontosságú a mostani erdei kirándulásoknál, mivel augusztus második fele a legkedvezőbb a kullancsoknak - mondta a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének egyetemi docense az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Kettős feladat áll a magyar atlétika előtt az új sportszakmai igazgató szerint

Kettős feladat áll a magyar atlétika előtt Scheidler Géza, a szövetség (MASZ) új sportszakmai igazgatója szerint.

Gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ építéséhez vásárolt telket az AutoWallis Budán

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.

Izraelben már több mint egymillióan igazoltan átestek a koronavírus-fertőzésen

Izraelben már több mint egymillióan igazoltan átestek a koronavírus-fertőzésen, hétfőn csaknem tízezer új esetet regisztráltak - közölte az egészségügyi minisztérium a honlapján kedden.

Elemző: hatalmas vita várható a nemzetállamok és az Európai Unió intézményei között

Hatalmas vita várható a nemzetállamok és az Európai Unió intézményei között, mivel nincs egyetértés az afgán helyzetből adódó migráció kezelésére - értékelt a XXI. Század Intézet vezető elemzője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Nyereséges kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az európai értékpapírpiacokon.

Elhunyt két beteg, 82 új fertőzöttet találtak Magyarországon

Két beteg meghalt, és újabb 82 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 5 703 883 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 503 365-en már a második adag vakcinát is megkapták.

BUX: 52 022,69 pont, minimális csökkenés nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,50 pontos csökkenéssel, 52 022,69 ponton nyitott kedden.

Udvardy kapta a legnehezebb ellenfelet a selejtezőben

A négy magyar közül Udvardy Panna kapta a legnehezebb ellenfelet az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjében.

Felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.

Elemző: mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

A kedvező nemzetközi befektetői hangulat folytatódhat, így ismét pluszban nyithatnak a vezető részvények a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.