ORFK: több mint kilencezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön

Az ukrán-magyar határszakaszon 5453 ember lépett be csütörtökön Magyarország területére, a román-magyar határszakaszon belépők közül 4028-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-vel.

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.

Hivatalos totónyeremények

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 22. fogadási heti, első fordulós TOTÓ és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők.

Erősödés az ázsiai piacokon, több tőzsde zárva

Erősödéssel fejezték be a napot a már bezárt ázsiai tőzsdék, és pluszban álltak a még nyitva tartó térségbeli piacok is.

A Győr és az Esbjerg is kudarc után készül az elődöntőre

A Győri Audi ETO KC a Magyar Kupa-döntő, a dán Team Esbjerg pedig a bajnoki finálé elvesztése után készül a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjére, amelynek szombati elődöntőjében egymással találkozik a két csapat.

Több mint száz határsértőt tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében az éjszaka

A magyar rendőrök cseh kollégáikkal, valamint polgárőrökkel és mezőőrökkel együttműködve hét csoportban 115 határsértőt tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében péntekre virradó éjszaka - közölte a rendőrség a honlapján.
Hétvégi horoszkóp (június 04. – június 05.)

Hétvégi horoszkóp (június 04. – június 05.)

Így telhet a szombat és a vasárnap!

Bővíti a Havanna-lakótelep környékének közlekedési kapcsolatait a BKK

Bővíti a Havanna-lakótelep környékének közlekedési kapcsolatait a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Baleset miatt több kilométeres torlódás van az M7-esen Baracskánál

Három gépjármű összeütközött az M7-es autópálya 36-os kilométerszelvényében, Baracska térségében, a Balaton felé vezető oldalon, emiatt több kilométeres torlódás alakult ki - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.

A Kraken és az Azov harkivi vezetési pontjainak megsemmisítéséről számolt be az orosz katonai szóvivő

Az orosz fegyveres erők nagypontosságú levegő-föld fegyverekkel megsemmisítették az ukrán Kraken és Azov ukrán "náci" alakulat vezetési pontjait Harkiv közelében - jelentette ki Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a csütörtöki hadijelentést ismertetve.

Szaúd-Arábia kész növelni kőolaj-kitermelését

Szaúd-Arábia kész növelni kőolaj-kitermelését, ha Oroszország kitermelése jelentősen visszaesik az ellene bevezetett nyugati szankciók miatt - jelentette szerdán a Yahoo! Financial hírportál a Financial Times című brit lap olajpiaci forrásokat idéző értesülésére hivatkozva.

Sérülés miatt kivált a keretből Botka

Botka Endre nem játszhat a magyar labdarúgó-válogatott júniusi Nemzetek Ligája-mérkőzésein.