Az Erste Bank veszteséggel zárta az első negyedévet Magyarországon

Az Erste Bank adózás utáni eredménye 908 millió forint veszteség lett az idén az első negyedévben, az előző év azonos időszakában elért 15,1 milliárd forintos nyereség után - közölte a magyarországi Erste Bank elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Jogerősen tizenöt év börtönbüntetést kapott egy férfi, aki megölte munkaadóját

Emberölés és kifosztás bűntette miatt jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélte a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla azt a férfit, aki 2020-ban megölte munkaadóját, majd gázolajjal lelocsolta és felgyújtotta - tájékoztatta a Győri Fellebbviteli Főügyészség szerdán az MTI-t.

Bíró Attila 21 fős kerettel vág neki a nyárnak

Huszonegy játékossal tervez a nyáron Bíró Attila, az olimpiai bronzérmes magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A Településfásítási programban két év alatt országosan 36 ezer sorfát ültettek el

A rendszerváltozás óta nem volt még olyan lendületű zöldítési program, mint a településfásítás, hiszen két év alatt, 2020-2022 között 1350 településen összesen 36 ezer sorfát ültettek el - hangsúlyozta az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára szerdán a Fejér megyei Óbarokon.

Gyorsult az euróövezet gazdasági növekedése áprilisban

Gyorsult az euróövezet gazdasági teljesítményének növekedése áprilisban a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének szerdán ismertetett végleges adatai szerint.
Heti angyalhoroszkóp (május 03. – május 09.)

Heti angyalhoroszkóp (május 03. – május 09.)

Neked mit üzennek az angyalok a következő napokra?

Szijjártó: Magyarország és Üzbegisztán széles körű együttműködési programot indít

Magyarország és Üzbegisztán együttműködési programot indít a nukleáris energia, a vízgazdálkodás és mezőgazdaság, valamint a határvédelem területén, ami lehetőségeket nyit a magyar cégek számára a gyorsan fejlődő közép-ázsiai országban - jelentette be Szijjártó Péter.

Baleset miatt torlódik a forgalom az M0-son Gyálnál

Torlódik a forgalom az M0-s autóút M3-as autópálya felé vezető oldalán, Gyál térségében baleset miatt - közölte az Útinform szerdán a honlapján.

Agrárminisztérium: az ökológiai gazdálkodásnak is jelentős szerep jut az új Közös Agrárpolitikában

Az ökológiai gazdálkodásról megtartott éves ágazati szakmai napon a jelenlévők áttekintették a hazai ökológiai gazdálkodás aktuális trendjeit és kihívásait.

Németország exportja csökkent, importja nőtt márciusban

Jelentősen csökkent Németország külkereskedelmi többlete márciusban februárhoz képest, mivel az export visszaesett, az import pedig nőtt.

KSH: 16,2 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi üzletek forgalma márciusban

Márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene - a jelentős bázishatás eredményeként - 16,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Erősödéssel indítottak a vezető európai tőzsdék

Minimális erősödéssel kezdték a napot a főbb európai értékpapírpiacok szerdán.