A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,35 pontos emelkedéssel, 52 568,11 ponton nyitott pénteken.
Nem járnak a vonatok Győrszemere és Győrszabadhegy között, mert elgázolt a vonat egy segédmotorost egy fény- és félsorompóval ellátott vasúti átjárónál péntek reggel - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.
A magas infláció nem egyedi, országspecifikus, hanem globális jelenség - így kommentálta Windisch László, a KSH elnökhelyettese a pénteken megjelent statisztikai adatot.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Vádat emeltek egy szegedi önkormányzati képviselő és társai ellen, mert céghálót működtetve 271 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
18+, Ezoterikus hírek
Nyolc megdöbbentő prófécia, ami reméljük, hogy nem fog megvalósulni.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A pénteken ismertetett legfrissebb adatok szerint a vártnál kisebb mértékben, havi összevetésben 0,2 százalékkal csökkent decemberben a brit hazai össztermék (GDP).
Jelentős mínusszal indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken, a romló nemzetközi befektetői hangulat miatt a támaszokra érdemes figyelni a nyitást követő órákban az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
Pénteken (ma) rövidített játszmákban dől el, hogy Rapport Richárd bejut-e az elődöntőbe a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) Grand Prix-sorozatának berlini állomásán.
Jaclyn Narracott áll az élen a női szkeletonosok versenyének felénél a pekingi téli olimpián.
Szerző: Ancsy
itt:
toto-lotto-keno
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. fogadási heti, első fordulós TOTÓ és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.