Zsarolókat fogtak el Tarnazsadányban

Egy vendéglátóhely vezetőjétől több százezer forintot követelő zsarolókat fogtak el a rendőrök Tarnazsadányban, a két férfi ellen más bűncselekmények miatt is eljárás indul - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Izraelben "baráti tűz" végzett két kommandóssal

Izraelben egy gyakorlótéren lelőttek két kommandóst, mert behatoló idegennek nézték őket - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtökön.

Udvardy elődöntős párosban

Udvardy Panna a német Vivian Heisennel bejutott a négy közé a sydneyi keménypályás női tenisztorna párosversenyében.

Két fogvatartott áramot akart vezetni a zárkaajtóba, vádat emeltek ellenük

Vádat emeltek két fogvatartott ellen, aki áramot akart vezetni a zárkaajtóba, hogy így álljon bosszút a felügyelőkön - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

6,3 millió a beoltottak, 9216 az új fertőzöttek száma Magyarországon, elhunyt 81 beteg

Magyarországon a beoltottak száma 6 299 590, közülük 6 045 893-an a második, 3 306 370-en pedig már a megerősítő harmadik oltást is megkapták.

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.

BUX: 54 400,08 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,76 pontos csökkenéssel, 54 400,08 ponton nyitott csütörtökön.

Megkezdődött az ODKB-erők távozásának előkészítése

Elkezdték átadni a kazah biztonsági erőknek az általuk őrzött kazahsztáni "társadalmi jelentőségű" objektumok védelmét a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) békefenntartói, és megkezdték a haditechnika felkészítését az állandó állomáshelyre való visszatérésre.
Téli ital horoszkóp

Téli ital horoszkóp

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy melyik a hozzád leginkább illő téli ital.

Elektromos töltőhálózat menedzselő platformot fejleszt a Smart Service Kft.

Elektromos töltőhálózat menedzselő platformot fejleszt konzorciumban a Smart Service Kft., a 302 millió forintos összköltségű projekthez 209 millió forint támogatást nyert a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására szóló pályázaton - közölte a társaság az MTI-vel.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint.

Élő tv-sportközvetítések

A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.