Gajdos László: elkészült az országos vízmegtartási koncepció
Elkészült az Országos Vízmegtartási Koncepció és Akcióterv, amely mintegy hatszáz oldalon határozza meg a magyarországi vízgazdálkodás jövőbeli feladatait - közölte az élő környezetért felelős miniszter csütörtökön Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián.
A dokumentumot Gajdos László a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Víz Magyarországon: készletek, kockázatok, döntések című rendezvényén ismertette.
A miniszter elmondta: számos kiváló szakember bevonásával készítették el az Országos Vízmegtartási Koncepciót és Akciótervet, amely a következő évtizedek magyar vízgazdálkodásának egyik meghatározó szakmai alapműve lehet.
Tájékoztatása szerint a stratégia hosszú távú irányt mutat, megteremti a nagyléptékű beavatkozások feltételeit, meghatározza az ősszel indítható projekteket, valamint célként tűzi ki a korábbi Vízügyi Tudományos Kutató Intézethez (Vituki) hasonló önálló szakmai intézmény felállítását.
Pósfai Mihály, az MTA elnöke a Tudomány és Parlament programsorozat keretében megtartott köszöntőjében elmondta: az eseményen négy minisztérium és három parlamenti bizottság képviselői vesznek részt, a nagy érdeklődés rávilágít a vízkészletek helyzetének súlyosságára.
Kecskeméti Gábor, az MTA főtitkára köszöntőjében a klímaváltozás Kárpát-medencei hatásaira, a vízhiány következményeire, valamint a tudomány és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) stratégiai szerepére hívta fel a figyelmet.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások