Több mint száz ország megállapodott az erdőirtás leállításáról

Száznál több ország részvételével megállapodás született kedden, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban zajló 26. ülésén (COP26) a világ erdőségeinek megóvásáról és a felelős termőföldhasználat előmozdításáról.

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Varga Mihály: 1800 milliárd forintra pályázhatnak a települések fejlesztési elképzeléseik megvalósításához

A következő hét évben 1800 milliárd forintot biztosít a kormány a térségek saját fejlesztési elképzeléseinek megvalósítására, a most elindult TOP Plusz program a korábbiaknál is nagyobb lehetőségekhez juttatja a kevésbé fejlett régiókat, településeket - mondta a pénzügyminiszter.

Ujhelyi István lesz a főtanácsadója egy ismert, turizmussal foglalkozó oktatási intézményhálózatnak

Ujhelyi István MSZP-s politikust kérte fel főtanácsadójának a Swiss Education Group (SEG), egy nemzetközileg ismert, turizmussal és gasztronómiával foglalkozó oktatási intézményhálózat - derül ki a képviselő MTI-hez eljuttatott sajtóközleményéből.

Szijjártó: a koronavírus-járvány ellenére is gyorsult a magyar gazdaság dimenzióváltása

A magyar gazdaság dimenzióváltása a koronavírus-járvány ellenére is gyorsult az elmúlt másfél évben, ami abból is látható, hogy a kutatás-fejlesztésre (K+F) alapuló projektek egyre nagyobb részarányt képviselnek a beruházásokon belül - jelentette ki Szijjártó Péter.

Új üzemcsarnokot épít a Cabero Industrial Kft. Mágocson

Több mint 700 millió forintból csaknem 3200 négyzetméteres, fémipari megmunkáló üzemcsarnokot épít az ipari hűtőberendezések és hőcserélők gyártásával foglalkozó, német tulajdonú Cabero Industrial Kft. a vállalat székhelyén, a Baranya megyei Mágocson.
Ezt ne kövesd el novemberben!

Ezt ne kövesd el novemberben!

Válassz egy lapot az alábbiak közül, majd olvasd el a Zodiákus neked szóló figyelmeztető jóslatát!

Az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye nyolchavi mélypontra csökkent októberben

A szűk ellátási keresztmetszetek egyre súlyosabb gondot okoznak az euróövezet feldolgozóiparának, amelynek beszerzésimenedzser-indexe 8 havi mélypontra gyengült októberben, de még mindig a teljesítmény növekedését jelzi, bár a dinamika lassul.

Takarék Index: a magyarországi ingatlanoknak csak 2,6 százaléka közelít a nulla energiaigényhez

A lakó- és szállásjellegű ingatlanok mindössze 2,6 százaléka kapott 2016 és 2020 között legalább BB (a közel nulla energiaigényre vonatkozó követelményeknek megfelelő) vagy annál jobb minősítést, amely 2022. június 30. után az új lakásoknál már a minimálisan elvárt szintet jelenti.

Baleset miatt lezárták a 6-os főutat Dunakömlődnél

Összeütközött két személygépkocsi a 6-os főúton, Dunakömlőd térségében, az utat teljes szélességében lezárták - közölte honlapján a rendőrség kedd késő délelőtt.

Áder János az egyszer használatos műanyag eszközök kiváltásának új lehetőségéről beszélgetett podcastjában

Áder János köztársasági elnök kedden közzétett podcastjában Vaszkó Gáborral, a Civita Group Zrt. társtulajdonosával és vezetőjével beszélgetett többek között az egyszer használatos műanyag eszközök kiváltásának új lehetőségéről, a kukoricából készült ehető tányérról, pohárról.

KSH: 751 millió euró volt augusztusban a külkereskedelmi hiány

A kivitel értéke 8,3 milliárd eurót (2945 milliárd forint), a behozatalé pedig 9,1 milliárd eurót tett ki augusztusban, így az áruforgalom külkereskedelmi hiánya 751 millió euró volt, jóval magasabb az előzetesen becsült, 467 millió euró deficitnél, és az előző havi, 210 milliós hiánynál.