Jelentős fejlődéssel számol a Lightware Visual Engineering Kft. az idén

Jelentős fejlődéssel számol az audio-vizuális technológiával foglalkozó Lightware Visual Engineering Kft. az idén, a 2021. évi árbevételük elérheti a 6 milliárd forintot a tavalyi mintegy 4,4 milliárd után - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Csak a debreceni állomáson lesznek nézők

A rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának négy állomása közül kizárólag a debreceni szervezők vállalták, hogy nézők előtt rendezik meg a versenyt.

Vádat emeltek egy magyar fiatal ellen, aki siófoki terrorakciót tervezett

Vádat emeltek egy 22 éves férfi ellen, aki a vádirat szerint "Európa lakosságának megfélemlítését célzó" terrorcselekmény elkövetésére készült Magyarországon - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-t.

Figyelemfelhívó akciót tart a Melletted a helyem Egyesület a koraszülöttek világnapján

A koraszülöttek világnapja alkalmából a Melletted a helyem Egyesület speciális akcióval, lila süteményekkel szeretné felhívni a figyelmet a legkisebbek romló esélyeire.
Ez lesz a legfőbb feladatod 2022-ben!

Ez lesz a legfőbb feladatod 2022-ben!

Neked mivel lesz dolgod a csillagjegyed alapján?

A makkabeusok győzelmét hirdető hellenisztikus erődöt tártak fel Izraelben

Izraelben a hellenisztikus korból származó erődöt tártak fel, amelyet a görögök ellen harcoló zsidó makkabeusok romboltak le az i.e. 2. század végén - jelentette a The Times of Israel hírportál.

Interaktív egészségfejlesztő könyvet jelentetett meg a Semmelweis Egyetem Egészségfejlesztési Központ

Tizenkét, sokakat foglalkoztató egészségügyi kérdéskört dolgoz fel a táplálkozástól a mozgáson át egészen az addikciókig egy a Semmelweis Egyetem (SE) Egészségfejlesztési Központja által megjelentett könyv.

Áder: a "dobd el kultúra" nem fenntartható

A nyersanyagforrások végességéről, a hulladék-újrahasznosítás fontosságáról és új megoldásokról is beszélt Áder János államfő szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Elhunyt 178 beteg, 10 265 új fertőzöttet találtak Magyarországon

Meghalt 178, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 10 265 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte szerdán a koronavirus.gov.hu.

ITM: határérték feletti nehézfémtartalom miatt elemek forgalmazását tiltotta meg a fogyasztóvédelem

Negyvenféle termék alapos elemzése szerint tíznek a gyártója vétett hibát, a határérték feletti nehézfémtartalom miatt kilenc típusú elem forgalmazását tiltotta meg a fogyasztóvédelem - közölte szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

BUX: 51 824,12 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,71 pontos emelkedéssel, 51 824,12 ponton nyitott szerdán.

Hivatalos totónyeremények

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. fogadási heti, első fordulós TOTÓ és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők