Krueger két távon is sikerrel vette a selejtezőt

A magyarok közül egyedüliként Krueger John-Henry vette sikerrel csütörtökön 500 és 1500 méteren is a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának selejtezőjét a második, nagojai állomáson.

Középiskolai alumniprogramot hirdetett az MTA

A tudomány és tudományos eredmények népszerűsítése érdekében középiskolai alumniprogramot indított a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) - jelentette be a intézmény elnöke csütörtökön, Budapesten.

Szijjártó: a droghasználat liberalizációja komoly veszélyt jelent az európai társadalmakra

Nagy kihívást jelentenek Európa számára a növekvő kábítószer-használat társadalmi és egészségügyi következményei, a helyzetet pedig tovább súlyosbítja a nemzetközi beavatkozás afganisztáni kudarca és a drogpolitika liberalizációja egyes országokban.

Varsó nyitott az atomerőmű építésére tett francia javaslatra

Andrzej Duda lengyel elnök párizsi látogatása során, az Emmanuel Macron elnökkel folytatott tárgyalásokon elhangzott, hogy Lengyelország kész foglalkozni az atomerőmű építésére tett francia javaslattal - közölte csütörtökön a lengyel nemzetbiztonsági iroda (BBN) főnöke, Pawel Soloch.

Soltész: a kormány partnerként tekint a nemzetiségekre

A kormány partnerként és barátként is tekint a nemzetiségekre - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön az Országházban.

Idén először a felújított zánkai Erzsébet táborban tartják a karácsonyi programokat

Idén először az állami támogatással felújított zánkai Erzsébet táborban valósulhatnak meg az Erzsébet-karácsony programjai, amelyekre már várják a jelentkezéseket.

Gulyás: ismét erősödik a migrációs nyomás

Egész Európában ismét nagy a migrációs nyomás és várhatóan a jövőben tovább fog erősödni - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón Budapesten.
Ezt üzeni neked a túlvilág a Fekete Tükrön keresztül!

Ezt üzeni neked a túlvilág a Fekete Tükrön keresztül!

Válassz egy lapot az alábbiak közül, ha kíváncsi vagy a neked szóló útmutatásra!

Gulyás: a munkaadók előírhatják a koronavírus elleni védőoltást

A kormány döntése értelmében a munkaadók előírhatják a koronavírus elleni védőoltást a munkavégzés feltételeként, ha a dolgozók biztonsága ezt kívánja - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Moszkvában 11 napos járványügyi munkaszünetet vezettek be

Tizenegy napig tartó járványügyi munkaszünetet vezettek be csütörtöktől Moszkvában a koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezésére, miközben országos szinten az új fertőzöttek száma először haladta meg a 40 ezret és a halálos áldozatoké is ismét rekordot döntött.

Maradona szülőházát történelmi műemlékké nyilvánították

Diego Armando Maradona, minden idők egyik legjobb futballistája szülőházát történelmi műemlékké nyilvánította az argentin kormány a helyi sajtó beszámolója szerint.

Megöltek egy férfit Pirtón

Holtan találtak egy helyi férfit egy pirtói üzem kazánházában.