Jodie Foster kapja az Arany Pálma életműdíjat

Életművének elismeréséül Arany Pálma díjban részesül Jodie Foster amerikai színésznő, rendezőnő a 74. cannes-i filmfesztiválon - jelentették be szerdán a szervezők.

Az EU a schengeni térség megerősítésére irányuló stratégiát mutatott be

Az Európai Bizottság szerdán a schengeni térség megerősítésére irányuló stratégiát mutatott be, amelynek célja, hogy hatékonyabbá tegye az Európai Unió külső határainak felügyeletét, továbbá hogy fokozza a térség belső védelmét, úgy hogy nem korlátozza az övezeten belüli a szabad mozgást.

Magyar Cetelem Bank: nyárra érhetik el a tavalyi szintet a fogyasztásihitel-kihelyezések

A fogyasztási hitelezésben a tavalyi csökkenés után idén hónapról-hónapra növekedés tapasztalható, a kihelyezések szintje várhatóan június-júliusra elérheti az egy évvel ezelőttit, az év végén pedig erőteljesebb növekedés várható.

UEFA-főtitkár: igenis kizárhatják a BL-ből a Real Madridot, a Barcelonát és a Juventust

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megerősítette, hogy eltávolíthatják a Real Madridot, a Barcelonát és a Juventust a Bajnokok Ligájában résztvevők sorából.

Idősotthonokban indít koncertsorozatot a Budapesti Filharmóniai Társaság

A pedagógusnap alkalmából pénteken a Budapesti Nyugdíjas Pedagógus Otthonban indul a Budapesti Filharmóniai Társaság és a Magyar Zeneterápiás Egyesület közös programsorozata, melynek során idősotthonokban adnak koncertet a közreműködő zenészek.

Átadták a 2020-as Év turistaháza díjat

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. annafürdői vendégháza kapta a 2020-as Év turistaháza díjat, amelyet szerdán adtak át a Tolna megyei Lengyel-Annafürdőn.

Izraeli vizsgálat: összefüggés lehet fiatalok szívizomgyulladása és az oltás között

Összefüggés lehet a fiatalok körében kialakuló enyhe, rövid lefolyású szívizomgyulladás és a koronavírus ellen a Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett vakcinájának második adagja között az izraeli egészségügyi minisztérium kutatói szerint.
Erre számíthatsz júniusban a számmisztika szerint

Erre számíthatsz júniusban a számmisztika szerint

A születésed dátuma alapján kaphatod meg a nyár első havára vonatkozó üzenetedet.

Szijjártó: háromszázezer adag AstraZeneca-vakcinát adott kölcsön Magyarország Szlovéniának

Magyarország háromszázezer adag AstraZeneca-vakcinát adott kölcsön Szlovéniának, hogy fel tudja gyorsítani oltási kampányát.

Az Ab-hez fordult az ellenzék a közérdekű alapítványok miatt

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló jogszabály megsemmisítését kérve.

Jichák Hercogot választották államelnökké Izraelben

Jichák (Buzsi) Hercog volt munkapárti politikus lesz Izrael tizenegyedik államelnöke a hét év után leköszönő Reuven Rivlin utódja - jelentette a helyi közszolgálati rádió szerdán

Hétvégén újra koncertet tartanak a Budapest Park nagyszínpadán

Hosszú kihagyás után hétvégén újra koncert lesz a nagyszínpadon a Budapest Parkban, amely május utolsó hétvégéjén nyitotta meg ismét kapuit.