Elindult a nevezés az idei Balaton-átevezésre, amelyre július 10-én kerül sor, ezúttal már zamárdi központtal.
A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Vegyesen alakult, csak csekély mértékben változott a forint árfolyama kedd reggelre az előző estihez képest.
Szerző: Ancsy
itt:
18+, Ezoterikus hírek
Ismert emberek, akiknek megmagyarázhatatlan élményben volt részük.
Korrekt, jól teljesíthető, megfelelő erősségű és felhasználóbarát feladatsorként értékelték a hétfői írásbeli magyarérettségi tételeit az MTI által megkérdezett iskolaigazgatók, szaktanárok és vizsgázók.
A Harvard Egyetem kutatói szerint az eddigi kutatások jelentősen alábecsülték a nyugat-antarktiszi jégmező összeomlásával járó globális tengerszint-emelkedés mértékét.
Indul a nyitás a turizmusban, amelynek erősíteni kell a válságállóságát - hívták fel a figyelmet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzői az MTI-nek küldött hétfői közleményben.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte annak értékelését, hogy a Pfizer és a BioNTech vállalatoknak az új típusú koronavírus ellen (SARS-CoV-2) kifejlesztett vakcinája alkalmazható-e a 12-15 éves korosztály esetében - közölte az uniós ügynökség hétfőn.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Idén immár második alkalommal javította éves bevételi és profitelőrejelzését a Siemens Healthineers, miután a koronavírus-járvány miatt továbbra is erős a kereslet a vállalat által gyártott antigén gyorstesztek iránt.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte lengyel kollégáját, Mateusz Morawieckit és az egész lengyel nemzetet a május 3-i alkotmány ünnepe alkalmából - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár hétfőn.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Vádat emeltek négy salgótarjáni férfi ellen, akik ötödik ismerősükkel együtt motoroztak az erdőben, majd miután társuk frontálisan ütközött egy quaddal, elhajtottak.
Az évszázad végére eltűnhetnek az észak-amerikai gleccserek, fogyatkozásuk súlyosan veszélyeztetheti a régió vízellátását.