Győr-Moson-Sopron megyében 109 templom újulhat meg 1 milliárd 660 millió forint kormányzati támogatásból - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Dunaszigeten.
Már beadhatók a pályázatok a vállalkozások a Magyar falu vállalkozás-újraindítási programban.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Tömeges, ingyenes és önkéntes koronavírus-tesztelést és a szigorú kontaktkutatást követelt pénteki online sajtótájékoztatóján Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője.
Újabb öt egészségipari beruházás valósulhat meg több mint 4,5 milliárd forint értékben 3 milliárd forint kormányzati támogatással az Egészségipari Támogatási Programban (ETP) - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A francia hazai össztermék (GDP) 0,4 százalékkal nőtt a március végével záródott idei első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévvel összevetve - áll a francia statisztikai hivatal (Insee) pénteken ismertetett első becslésében.
Szabályosan gazdálkodott a Fidesz és a KDNP 2018-2019-ben, a könyvvezetés és a gazdálkodás során betartották a jogszabályi előírásokat, ezzel biztosították a közpénzek felhasználásának átláthatóságát és elszámoltathatóságát - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken az MTI-vel.
A Takarékbank a jegybank ajánlásának megfelelően támogatja a zöldgazdaságot: a májustól igényelhető új számlacsomagjához köthető kártyás vásárlások összegének kéttized százalékát automatikusan az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnek adományozza.
Rajthoz áll a rali-világbajnokság következő versenyén, a május 20. és 23. között sorra kerülő Portugál-ralin a Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az egyedüliként pályázatot benyújtó Karc FM Média Kft.-t hirdette ki nyertesnek a Budapest 95,3 MHz körzeti frekvencia közösségi jellegű használatára kiírt pályázaton.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
A Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház fenntartásába adja át az állam július 1-jétől a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházat - olvasható a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban.
Meghalt egy idős asszony, akit egy quados gázolt el péntek reggel Zalaszentgrót zalakoppányi településrészén - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Mostantól már a 16 és 18 év közötti fiatalokat is lehet regisztrálni az oltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon.