Az állattenyésztés és a növénytermesztés nem időjárási kockázataiból adódó jövedelemcsökkenés részbeni kompenzálásra alkalmas alap létrehozását tervezi az Agrárminisztérium - közölte a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön Szegeden.
Az állampolgárok, a kormányzat és a pénzügyi szervezetek közös érdeke, hogy a magyar lakosság minél nagyobb tudatossággal járjon el pénzügyeinek intézésekor - mondta a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a baranyai megyeszékhelyen csütörtökön.
A makrogazdasági konszolidáció és befektetésösztönző környezet eredményeképpen Magyarország a világ egyik legjelentősebb befektetési célpontja lett.
Befejezi a közös zenélést a Kistehén zenekar.
A korábbi döntéssel ellentétben a következő évadban is a Győri Nemzeti Színház épületében tartja előadásait a színház és a Győri Balett társulata - tudatta a társulatok és a város vezetőivel történt egyeztetést követően a győri önkormányzat csütörtökön az MTI-vel.
Balzsay Károly, a magyar ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a visszavonulását kedden bejelentő Harcsa Zoltánt hamis állításokkal felhergelték és ez vezetett döntéséhez és botrányos viselkedéséhez, amiért fegyelmi eljárást indított ellene a magyar szövetség.
Krónikus belszervi probléma miatt hat-nyolc hétig nem játszhat Tomori Zsuzsanna, a Siófok KC női kézilabdacsapatának játékosa, aki emiatt nem léphet pályára a válogatottban sem a március 20-22-i győri olimpiai selejtezőn.
Lemondott a magyarokkal azonos olimpiai selejtezőcsoportban szereplő olasz jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya, Clayton Beddoes.
Rajthoz áll a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen Mathieu van der Poelnak, a cyclocross (terepkerékpár) világbajnokának csapata.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Kigyulladt egy családi ház a Nógrád megyei Becskén csütörtökön, a tűzben megsérült lakóért mentőhelikopter érkezett - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén már negyedik alkalommal készíti el több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét, a folyamat automatikus, ezért nem kell kérni az adóhivatalt a tervezet elkészítésére, valamint a kedvezményekre jogosító igazolásokat sem kell beküldeni.
