Az űrszemét csökkentésére fából készítenek műholdat Japánban

A világ első fából készült műholdját akarják elkészíteni Japánban a Kiotói Egyetem tudósai egy helyi céggel az űrszemét csökkentése céljából.2023-ban akarják útjára indítani a különleges űreszközt - adta hírül a BBC News. A Sumitomo Forestry nevű vállalat közölte, hogy kutatásokat kezdett annak kiderítésére, miként nő a fa és miként használható a faanyag a világűrben. Az egyetem szakembereivel együttműködve először azt fogják tanulmányozni, hogy a különböző fafajták miként viselkednek szélsőséges körülmények között a Földön.

    
Az űrszemét egyre nagyobb problémát jelent, ahogyan egyre több műholdat bocsátanak fel a világűrbe. A Világgazdasági Fórum adatai szerint jelenleg mintegy hatezer műhold kering a Föld körül, ezek 60 százaléka már működésképtelen, azaz űrszemét. Számos darabjaira hullott szét, mintegy 20 ezer űrszemétről tudnak a szakemberek.
    

Egy fából készül műhold azonban a légkörbe visszatérve elégne anélkül, hogy káros anyagokat bocsátana ki vagy darabjai a Földre hullanának. "Aggaszt minket az a tény, hogy a Föld légkörébe visszatérő műholdak elégnek és kicsiny alumínium részecskék a légkör felső rétegében éveken át lebegnek. Ez hatással van a Föld környezetére" - mondta Doi Takao japán űrhajós, a Kiotói Egyetem professzora, aki 2008-ban dolgozott a Nemzetközi Űrállomáson.
    

A fejlesztés következő lépése a műhold mérnökök által történő megtervezése lesz, majd el fogjuk készíteni az űreszközt - mondta Doi professzor. Az Euroconsult cég becslése szerint  következő évtizedben mintegy 990 műholdat fognak a világűrbe küldeni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Tudományos leépítés miatt lehettek kicsit a Tyrannosaurus rex karjai

Egy új tanulmány magyarázza meg a jelenséget.

Skizofréniát okozhatnak a macskák

Skizofréniát okozhatnak a macskák

A kutatók szerint a macskák által terjesztett Toxoplasma parazita miatt kétszereződhet meg a betegség valószínűsége.

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Csatorna- és alagútrendszerrel próbálják lassítani Peking süllyedését

Ezek a városok lassan, de megállíthatatlanul süllyednek.

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Több mint kétezer éves görög színházi maszkot találtak régészek egy dél-horvátországi barlangban, a Peljecac-félsziget területén - számolt be a felfedezésről a Dubrovniki Múzeum.

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Lezárult az a kutatási program, amelynek keretében huszonöt kutatócsoport száz szakembere vizsgálta az agy működését és betegségeit a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel csütörtökön.

HungaroMet: melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

HungaroMet: melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció.

Már a kevés alkohol is rombolhatja az agyat

Már a kevés alkohol is rombolhatja az agyat

Egy kutatás szerint a mérsékelt ivók sincsenek biztonságban.

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az emberi immunrendszer öregedésének mérésére, és egy olyan kulcsfontosságú tényezőt is feltártak, amely lassíthatja ezt a folyamatot - jelentette a kínai állami média.

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

36 állatcsoport tanulmányozása után jutottak a meglepő következtetésre a tudósok.

http://ujhazak.com