Élő tv-sportközvetítések

A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Egyperces kristály-rituálék

Egyperces kristály-rituálék

Pillanatok alatt elvégezheted a célodnak megfelelő rituálét.

Nagy István: megújulnak a nemzeti parkok igazgatóságai

Tájegységi szervezetekkel bővülve újulnak meg a nemzeti parkok igazgatóságai - jelentette be az agrárminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Bakondi: szervezett, erőszakos akció történt Röszkén

Fiatal férfiak szervezett és erőszakos módon próbáltak magyar területre jutni kedden hajnalban a röszkei közúti határátkelőhelynél, feltehetően helyismerettel rendelkező embercsempészek is segítették a nagy létszámú csoportot.

Webáruház csaló működtetőit ítélték börtönre Zalaegerszegen

Letöltendő, illetve felfüggesztett börtönre ítélt a Zalaegerszegi Járásbíróság nem jogerősen két férfit, aki elektronikai webáruházat működtetett, de a kicsalt pénzért semmit nem küldött a vevőknek - közölte a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője kedden az MTI-vel.

Leállítja drónbeszerzési projektjét a német hadsereg

Leállítja több milliárd eurós drónbeszerzési projektjét a német hadsereg (Bundeswehr) - jelentették német hírportálok kedden.

Németh Zsolt: elfogadhatatlan, hogy diszkriminációnak legyenek kitéve a nemzeti kisebbségek Ukrajnában

Elfogadhatatlan, hogy a kisebbségeket érintő ukrán törvények jelentős különbségeket tesznek kisebbségek és kisebbségek között.

Nagy István: számítunk a kutatók munkájára

A korszerű technológia, infrastruktúra mellett a mezőgazdasági szakemberek és kutatók munkájának fontosságáról beszélt Nagy István agrárminiszter az idén hetvenéves újfehértói Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézet jubileumi ünnepségén kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban.

Netanjahu visszavonta a parlamenthez benyújtott mentelmi jogi kérelmét

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök visszavonta a parlamentnek (kneszet) benyújtott mentelmi jogi kérelmét - jelentette az izraeli katonai rádió kedden.

Leynaud-ra és a nyáron visszavonuló Kiss Évára is számít a győri kézilabda-csapat

Két kapus, a nyáron visszavonuló Kiss Éva és a francia Amandine Leynaud is meghosszabbította szerződését a Győri Audi ETO kézilabdacsapatával.

Szalai Ádám: extra motivációt jelentene a Puskás Arénában játszani

Szalai Ádám mindennapjainak középpontjában a magyar labdarúgó-válogatott áll, a Mainz támadójának célja, hogy az együttessel kiharcolja a nyári Európa-bajnokságon való részvételt.

A horvát kormányfő felmentette az egészségügyi minisztert

Felmentette tisztségéből Milan Kujundzic egészségügyi minisztert kedden Andrej Plenkovic horvát kormányfő, miután a sajtó az elmúlt napokban arról írt, hogy a tárcavezető hamis vagyonnyilatkozatot nyújtott be.