Uniós biztos: július elejétől fokozatosan meg lehet nyitni az EU külső határait

Július elejétől, megfelelő óvintézkedések bevezetésével, meg lehet nyitni az Európai Unió külső határait, miután a közösségen belüli határzárakat június végig feloldottuk - jelentette ki a belügyekért felelős uniós biztos az EU-tagállamok belügyminisztereinek pénteki videokonferenciáján.

Hello Kanizsa néven indított idegenforgalmi programot Magyarkanizsa

Hello Kanizsa néven indított idegenforgalmi programot a Vajdaságban, a magyar határ mellett található Magyarkanizsa, amely gasztronómiai érdekességekkel és legendákkal várja a szerbiai és magyarországi turistákat.

Varga Judit: a magyar védekezés volt az egyik legsikeresebb Európában

A koronavírus-járvány során a magyar védekezés volt az egyik legsikeresebb Európában, mert hazánkban eddig sikerült elkerülni a tömeges megbetegedéseket és a több ezres haláleseteket.

Kanye West vezeti a legjobban kereső zenészek Forbes-listáját

Kanye West vezeti a legjobban kereső zenészek Forbes-listáját.

Kilencmilliárd forintra pályázhatnak az önkormányzatok fejlesztési céllal

Kilencmilliárd forintra pályázhatnak az önkormányzatok, a vissza nem térítendő támogatást az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekre és felújításokra lehet fordítani - közölte a Belügyminisztérium pénteken az MTI-vel.

Fegyházbüntetésre ítéltek két férfit, akik életveszélyes sérülést okoztak ismerősüknek

A Miskolci Törvényszék fegyházbüntetésre ítélt két férfit, akik saját otthonában fosztották ki és bántalmazták ismerősüket, majd a férfit egy székhez kötözve magára hagyták - közölte a bíróság az MTI-vel.

A képviselők összefogását sürgeti a légszennyezés csökkentése érdekében három szervezet

A Betegszervezetek Magyarországi Szövetsége (BEMOSZ), az Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) és a Levegő Munkacsoport levélben fordult az országgyűlési képviselőkhöz, azt kérve, pártállástól függetlenül fogjanak össze a légszennyezés jelentős csökkentése érdekében.
A Halálos iramban legnagyobb butaságai

A Halálos iramban legnagyobb butaságai

Csak nevetni lehet ezeken az őrültségeken!

MKKSZ: veszélybe került az önkormányzati dolgozók helyzete

Veszélybe került az önkormányzati dolgozók helyzete, mert számos kormányzati döntés hátrányos volt az önkormányzatok költségvetési pozíciójára - jelentette ki a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke pénteken budapesti sajtótájékoztatón.

Június közepétől változik a 2-es, a 4-6-os villamos és a csepeli HÉV közlekedése

Június közepétől változik a 2-es, a 4-es és a 6-os villamos, valamint a csepeli HÉV (H7) közlekedése a Soroksári út és a Haller utca csomópontjában épülő villamosvágány-kapcsolat, valamint a csepeli Kvassay-híd felújítása miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.

Simicskó: értelmes sporttevékenységet kínálnak a fiataloknak a honvédelmi sportközpontok

Értelmes sporttevékenységre adnak lehetőséget a fiataloknak az országban épülő honvédelmi sportközpontok - jelentette ki a hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos pénteken Újfehértón.

Tíz év börtönre ítéltek egy unokáját megöléssel fenyegető, a szeme láttára ismerősét leszúró férfit

Nem jogerősen tíz év börtönre ítélte és nyolc évre eltiltotta a közügyektől a Szolnoki Törvényszék azt a férfit, aki tavaly márciusban Törökszentmiklóson megöléssel fenyegette tíz éves unokáját, majd jelenlétében leszúrta ismerősét.