Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Új pszichoaktív anyaggal bűnszövetségben elkövetett visszaélés gyanújával folytat eljárást a rendőrség öt ember ellen, akiket szerda hajnalban vettek őrizetbe Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyében - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság péntek reggel a police.hu-n.
Májusban az export euróban kifejezett értéke 28,6 százalékkal, az importé 24,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 108,93 pontos csökkenéssel, 34 688,31 ponton nyitott pénteken.
Májusban a bruttó átlagkereset 398 800 forint volt, 9,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
Öt éve indította útjára Gondoskodás Napja kezdeményezését az FTC és a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottsága, a két szervezet a programot kiterjesztve meghirdeti a Gondoskodás Európai Napját.
Szerző: Ancsy
itt:
fogyasztóvédelem
A rendszeres ellenőrzéseknek köszönhetően 2020-ban a nyári gyermektáborokban felállított élményeszközök, trambulinok, ugrálóvárak több mint háromnegyede mindenben megfelelt az előírásoknak.
Folytatódhat a visszaesés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a vezető részvények vegyesen teljesíthetnek pénteken - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Jelenleg jól van beállítva a koronavírus-járvány elleni védekezés szintje, és minden változtatás kockázatot jelentene, ezért "ne kockáztassunk, minden maradjon úgy, ahogy van" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Ázsiában gyengüléssel zárták a kereskedést a tőzsdék pénteken, és a még nyitva tartó néhány térségbeli börze is részben mínuszban állt.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai fogtak el egy utast a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a nigériai férfi csaknem egy kilogrammnyi kábítószert - kokaint és heroint - próbált becsempészni Magyarországra.
A világon 17 297 276 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 673 171, a gyógyultaké pedig 10 132 579 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli adatai szerint.