Idén is megszervezi a Németh László műfordítói tábort a Lakitelek Népfőiskola, a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány, valamint a Magyar Írószövetség augusztusban.
Az álláskeresők száma márciusban 0,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, így a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a márciusi zárónapon 281 300 álláskereső szerepelt.
A közeljövőben már tesztelné a Volkswagen Polo GTI R5-ös versenyautót az Európa-bajnoki futamgyőztes Turán Frigyes, Bagaméri László ralis páros, de a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások enyhítését követően még várnak a pontosabb információkra.
A történelemérettségi megoldásait is megtudhatják, és a világtengerek kialakulásáról is hallhatnak a diákok az M5 szerdai oktatási sávjában - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya kedden az MTI-vel.
Szolnoki történetekkel teli novelláskötet jelent meg: Bajnai Zsolt Az eltűnt városháza című könyve már a második kiadvány, amely az egyik helyi honlap Szolnoki mesék rovatában megjelent alkotásokat gyűjti egy csokorba.
Koronavírus-fertőzésben elhunyt Jevgenyij Mikrin, az űrrakétákat építő Energija vállalat főkonstruktőre - közölte kedden a Roszkoszmosz orosz űrhivatal.
A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok külkereskedelmi hiánya márciusban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, Bureau of Economic Analysis szerdai jelentése alapján.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Budapest után keddtől Debrecenben, Szegeden és Nyíregyházán is szájmaszkokat oszt a Magyar Református Szeretetszolgálat a tömegközlekedőknek - közölte a szeretetszolgálat kedden az MTI-vel.
Németh Krisztián, a magyar labdarúgó-válogatott támadója reméli, hogy még ebben a naptári évben pályára léphet a nemzeti csapat.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Felmentette Varga Ivettet, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatóját kedden Karácsony Gergely főpolgármester, és megbízott vezérigazgatónak nevezte ki Fendrik Lászlót, a társaság jelenlegi vezérigazgató-helyettesét - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
A Mi Hazánk Mozgalom a "gendersoviniszta" isztambuli egyezmény elfogadása helyett szibériai börtönökbe küldené a nők és a gyermekek gyilkosait - jelentette ki a párt elnökhelyettese kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Az országos karantén érvényben marad a május 22-i lejárta után is Ukrajnában, de enyhíteni fognak egyes korlátozásokon - közölte Denisz Smihal ukrán miniszterelnök kedden, egy nappal az után, hogy a kabinet a szóban forgó határideig meghosszabbította a május 11-ig elrendelt karantént.