Oroszországban a helyzet súlyos, de a megelőző intézkedéseknek köszönhetően sikerült lefékezni a koronavírus-járvány terjedését - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn Moszkvában egy, az országban kialakult egészségügyi helyzetről tartott tanácskozáson.
Négyszázharminc alkotást neveztek a XVIII. Táblaképfestészeti Biennáléra, a kortárs magyar festészetet reprezentáló tárlatot immár hetedik alkalommal a szegedi Reök-palotában rendezik meg - tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.
Civil csillagászok felvételei alapján vizsgálták meg egy üstökös szétesését: az első közösségi összefogással megalkotott képeken figyelhették meg a szakértők az Atlas nevű kométa változását.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Azok beszélnek, akik tönkretették a gazdaságot és a válságban is mindig csak elvettek - közölte a Fidesz hétfőn az MTI-vel, azt követően, hogy napközben a Demokratikus Koalíció (DK) és az MSZP is bírálta a kormánynak a koronavírus-járvány hatásait kezelő gazdasági csomagját.
A halak szervezete és a tengerfenék is "őrzi" a 2010-es olajkatasztrófa emlékét a Mexikói-öbölben.
Öt szakszervezeti konföderáció azt követeli, hogy kérjen bocsánatot Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) vezetésétől és tagságától.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szomorúnak nevezte hétfőn a parlamentben, hogy vannak pártok az ellenzék padsoraiban, amelyek megtagadnák a határon túl élő magyarok koronavírus-járvány alatti segítését.
Az ukrán nemzeti gárda szabotázsellenes műveletet indított a csernobili és a zsitomiri tüzek miatt, a hatóságok feltételezik ugyanis, hogy szándékos gyújtogatást követtek el az erdőkben - közölte Arszen Avakov belügyminiszter hétfőn a Facebookon.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Magyar Honvédség szerepe a koronavírus-járvány elleni védekezésben kulcsfontosságú - hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a testület hétfői ülése után az MTI-nek.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az egyre terjedő koronavírus-járvány az egykori szovjet tagállamok vezetői számára is komoly kihívást jelent, amellyel eltérő felkészültséggel néznek szembe, s ennek megfelelően eltérő válaszokat adnak rá - olvasható a XXI. Század Intézet elemzésében, amelyről hétfőn tájékoztatták az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Legalább egy hétig nem volt orvos a fővárosi Pesti úti idősek otthonában - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
Nyárra halasztották a 2020-as Nemzetközi Booker-díj győztesének bejelentését, mely május 19-én lett volna esedékes - olvasható a díjat gondozó alapítvány hétfői közleménye a szervezet honlapján.